Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem

Szeretni a legcsodálatosabb a világon

Tóth Mihályné, Jobaháza polgármestere nem is köszönthette volna szebben a falu idősebb lakóit, mint azokkal a 40 évvel ezelőtti történetekkel, amelyeket megosztott az egybegyűltekkel. 1972.január 1-jéig ment vissza az időben, amikor óvónőként került ide a településre. Még ma is pontosan emlékszik a faluban átélt első anyák napi köszöntőre, a majálisra, és az idősek napjára. Akkoriban a kocsmában tartották az ünnepségeket, és nem ebben az évszakban, hanem inkább ősszel. Tóth Mihályné tavaly év végén maga is nyugdíjas lett, ezért átértékelte az egészet. – Azt mondtam magamban: nem, ez nem az elmúlás. Azért, mert valaki eléri ezt az életkort, még nem kell, hogy az őszre gondoljon. Február vége, március eleje a tavasz kezdete, így nekünk is az újjászületéssel kell foglalkoznunk – jelentette ki a település vezetője. Az ünnepség alkalmával kifejtette: Szeretni a legcsodálatosabb dolog a világon, és tudni azt, hogy vannak emberek, akik fontosak számunkra és mi is fontosak vagyunk számukra.

A négy gyermekkel, tíz unokával és öt dédunokával megáldott Németh Nándorné szerint jól felkarolják Jobaházán az időseket.
Otthon maradt háztartásbeliként, majd a téesz megalakulása után mint bedolgozót foglalkoztatták. Nem sokkal ezután segített az óvodai konyhán, a szociális otthonban pedig a gondozónői feladatokat is ellátta. Nyugdíjas éveiben is szorgoskodik: tavasszal a kertet gondozza, télen pedig lábtörlőt fon és varrogat. Mivel maga főzi az ebédet, könnyen kitölti a napját, és gyermekeit is szívesen kínálja, ha meglátogatják. Ha valami oknál fogva mégsem tudnak eljönni, akkor igénybe veszi a falu házi szociális ellátását, és ezenkívül a szociális munkás segítségét is kérheti. Németh Nándornéra a nyáron újabb örömteli “feladat” vár: megölelheti legkisebb dédunokáját.
– Tévézek mindennap, a csornai műsort nagyon szeretjük. Sőt imádjuk! 
– A dédunokáim táncolnak, énekelnek, alig várjuk, hogy láthassuk őket a tévében – mesélte a rábapordányi származású Orbán Károlyné, aki a házasságkötésekor költözött Bogyoszlóra, ahol a nyugdíjazása előtt a kultúrház gondnoka volt. Onnét  Jobaházára került a lánya közelébe, öt éve pedig az idősek otthonának gondtalan lakója. Az idős hölgynek öt unokája és hét  dédunokája született.  Jól érzem magam,  nincs baj a gyerekeimmel, látogatnak, találkozunk, nagyon szépen élek – mondta Orbán Károlyné.


Beküldés dátuma: 2012. 03. 21.

Kapcsolódó hírek

  • Trianoni megemlékezés Csornán

    A Csornai Korona Polgári Együttműködési Egyesület, a Vitézi Rend és Csorna Város Önkormányzata megemlékezést tartott a Soproni úti Trianoni emlékműnél.

További hírek

  • Trianoni megemlékezés Csornán

    A Csornai Korona Polgári Együttműködési Egyesület, a Vitézi Rend és Csorna Város Önkormányzata megemlékezést tartott a Soproni úti Trianoni emlékműnél.

  • A Csukásban végzett fiatalok keresettek a munkaerőpiacon

    A csornai Csukás végzős tanulóinak nem kell azon aggódniuk, hogy hol fognak elhelyezkedni, mert mire befejezik az iskolát, már mindenkinek van munkahelye, sőt a cégek és vállalkozások folyamatosan keresik a jól képzett, kezdő szakembereket.

  • Felhőtlen gyermeknapi szórakozás Beleden

    – Nagyon jó érzés volt, amikor az intézmény előtti terület megtelt emberekkel, gyerekekkel, akik vidáman szórakoztak – mondta Rácz Árpádné Beledi Egyesített Szociális Központ idei gyermeknapjáról, amit eredetileg a pünkösdi fesztivállal egy időben szerettek volna megtartani, de a zsúfoltság, a programok torlódása miatt előrehozták egy héttel.

  • 20 éve alakult a kapuvári néptánciskola

    Csitei Gábor büszkén beszélt arról, hogy több olyan tapasztalt táncosuk van, aki öt-hat éves korában kezdte náluk a néptánctanulást és azóta is a felnőtt csapatot erősíti.

  • Biztonságos közlekedés Beled felújított útjain és a korszerű kerékpárutakon

    Ha elkészül valahol az úttest és kerékpárút, a helyzet is úgy kívánja, hogy a járdát is rendbe tegyék – nyilatkozta Major Jenő a Rábaközi Televíziónak.

Hirdetés
DANUBIUS play