A „Példaképem nyomában” című kiállítás alkotóját Vincent van Gogh portréi ihlették meg, melyeken továbblépve elkészítette az emberi testet bemutató tanulmányrajzait.
A csornai származású Szilágyi Júlia a katolikus iskola befejezése után a győri Krúdy Gyula Gimnázium két tanynelvű angol szakán folytatta tanulmányait. Az alkotó mindemellett a csornai Kerényi György Művészeti Iskola festőtanszakos növendéke.
Példaképül a posztimpresszionizmus egyik legnagyobb alakját, Vincent van Goghot választotta, s a holland mester után készült első olajfestménye is. A festőóriás különleges, első ránézésre egyszerűnek tűnő ecsetkezelése inspirálólag hatott a fiatal hölgyre. A sokoldalú diák jó értelemben véve halmozza a művészeteket, mert gyakran háttérzenét hallgatva hozza létre alkotásait. Hat éve gitározik és négy éve ismerkedik az ukulele nevű, szintén húros hangszerrel. Az alkalmanként zenére festő alkotó idejekorán felfedezte az ún. áthallást a stílusok, illetve művészeti ágak közt. Szilágyi Júlia számára egy-egy kellemes dallam keltette hangulat a képi világban elevenedik meg. A technikák széles pallettáját alkalmazza: a ceruzát, a krétát, a pasztellt, az olajfestéket és az akvarellt variálja. Az ihlet többféle módon keríti hatalmába: Néha a „Meglátni és megszeretni...” elve érvényesül, míg máskor hosszasan érleli magában az éledező gondolatot.
A 2013-ban kiemelkedő általános iskolai munkájáért Csorna Város Érdemes Diákja kitüntetéssel elismert Szilágyi Júlia sok irányú elfoglaltságait nem érzi tehernek. A csornai művészeti iskolában tanára, Szilágyiné Jéger Teréz figyelembe veszi, hogy a diák bejár Győrbe, ezért jelenlétét rugalmasan kezeli. A nevelő és tanítvány között jó a kapcsolat, mert a növendék az élet egyéb területén is számíthat a pedagógusra, aki finom, érzékeny léleknek nevezte diákját. – Elfogadja a szakmai útmutatást, de amellett megvannak a saját ötletei. Ennek nagyon örülök, mert azt gondolom, hogy sikeres alkotó az lehet, akinek különleges munkái születnek – hangzott az interjúban.
A Rábaközi Magazin 2011 júniusában – „Vázlat, tanulmányrajz, meseillusztráció” című írásában – hívta fel a figyelmet a Kerényi akkor másodéves grafika és festészeti tanszakos növendékére. A művészpalánta nem először mutatkozott be a nagyérdeműnek: Tavaly nyáron Csorna testvérvárosában, a németországi Sinzingben láthatták műveit egy tárlaton, valamint Taliándörögdön, a Művészetek Völgye elnevezésű összművészeti fesztiválon is bemutatkozott tehetségével. A nemrég portrérajzolásba kezdett Szilágyi Júlia egyik legkedvesebb képét barátjáról készítette, aki az Arany János iskolában rendezett tárlat megnyitóján látta először a róla megformált alkotást. A „Példaképem nyomában” című kiállításon az alkotó munkásságát Lechner Aranka intézményvezető méltatta.
Csorna méltán büszke a fiatal tehetségekre, akiknek teret kell adni a kibontakozásra – hangsúlyozta dr. Bónáné dr. Németh Katalin. – A tizenhat esztendős Szilágyi Júliát ösztönözném a folytatásra, és kortársaival együtt számíthat az önkormányzat támogatására.
Ünnepi fények között búcsúztak a ballagó diákok Csornán
Meghitt hangulatban búcsúztak a végzős diákok Csornán, ahol idén is megrendezték a középfokú intézmények hagyományos, lampionos ballagását.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.