Színdarabbal ünnepelték az iskola névadóját

Régi álma valósult meg Bódainé Erdélyi Erikának, amikor az iskola alulájában előadták a széchenyis tanulók a legnagyobb magyar életéről készült színdarabot. A pedagógus szerint a diákok sokat tudnak Széchenyiről, hiszen minden tanév elején  megemlékeznek születésének évfordulójáról, de akkor inkább  közéleti szerepléséről és utazásairól beszélgetnek, a mostani előadáson pedig a magánembert mutatták be. - Amikor a színdarabon gondolkodtam, úgy terveztem, hogy az alsó tagozatostól a nyolcadik osztályosig minden gyereknek mondjon valamit  - mesélt a pedagógus az előkészületekről. Az elképzelés akkor vált realitássá, amikor megismerkedett dr. Csabai Mária írónővel, aki az első hívó szóra felajánlotta a segítségét és átadta a szövegkönyvet. Az alkotó a bemutatón nem tudott megjelenni, de az előadásról készült videofelvételt az iskola elküldi neki.
Bódai Gyula a kezdetektől fogva közreműködött felesége tervének végrehajtásában, és a kapuvári Széchenyi igazgatója, Horváth László is rögtön a támogatásáról biztosította a tanárnőt. A színdarab, és annak szervezésével járó sodró lendület az intézmény valamennyi tanárát magával ragadta - tette hozzá Bódainé Erdélyi Erika -, ezért mindenki részt vett a felkészülésben: jelmezek varrásával, rajzolással, díszletek összeállításával. Igazi csapatmunkában teltek az elmúlt hónapok, s az iskola az előadással hiánypótló alkalmat teremtett a több mint húsz éve a reformer nevét viselő kapuvári Széchenyiben.
Beküldés dátuma: 2011. 04. 27.

Kapcsolódó hírek

  • A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása

    Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.

További hírek

  • A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása

    Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.

  • Jótékonysági családi délután Kapuváron

    Vidám délutánra várták a kicsiket és a nagyokat a kapuvári várároknál: családi vetélkedők, zenés-tácos forgatag, lovas kocsikázás, bábszínház és számtalan színes program, valamint finom ételek és italok szerepeltek a jótékonysági céllal életre hívott családi napon.

  • Logopédia Kapuváron: nem minden kisgyermeknek természetes a hangok tiszta kiejtése

    A gyermekek beszédkészségének későbbi kialakulását biológiai, genetikai, környezeti vagy egyéb fejlődési rendellenességekből fakadó problémák is okozhatják, ezért rendkívül fontos, hogy a logopédiai fejlesztés minél korábban megkezdődjön.

  • Összevont csoportokkal, de nyáron is működik a beledi óvoda

    A 2025/2026-os nevelési év végéhez közeledve egyre különlegesebb programokon vehettek részt a beledi óvodások: gyermeknapot és családi napot szerveztek a kicsiknek és a nagyoknak.

  • Kéményseprő-ipari szolgáltatásokkal kapcsolatos lakossági felhívás

    Az utóbbi időszakban a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz több lakossági bejelentés érkezett, miszerint magáncégek több vármegyei településen a katasztrófavédelem megbízottjainak kiadva magukat keresik fel a házakat kéményellenőrzés céljából.