A gyermekjóléti szolgálat elsősorban a a fiatalok mindennapjait szeretné tökéletesíteni, ezért a szakemberek „Aki keres, talál” alapon addig kutattak, míg a kitűzött céljukhoz legmegfelelőbb pályázatra bukkantak.
A beledi egyesített szociális központ munkatársai kisfilmen rögzítették az általános iskola alsó és felső tagozatos udvarának mostani állapotát. A látvány a sok szürkeség miatt kicsit lehangoló, tehát nem „illik” a fiatalok derűlátó hangulatához.
Odoricsné Buthi Krisztina intézményvezető szerint nem csak a milliós nagyságrendű pályázatokkal lehet fellendíteni egy-egy település életét, mert a kisebb volumenű felújítások is látványos eredményt hozhatnak. A Let’s Colour Településszépítő Egyesület idén tavasszal
tette közzé felhívását, amely szerint országosan két projektet biztosítanak a támogatásukról. A pályázóknak videofilmen kellett bemutatniuk a megújításra szánt objektumot, az egyesület pedig ígérete szerint állja a megvalósításhoz szükséges eszközöket és anyagokat.
Az iskola elsődlegesen a tanulás és a nevelés színtere, de hadd érezzék magukat jól a diákok a szünetekben és a napközis szabadfoglalkozások ideje alatt is, ezért elhatározták, hogy kiszínezik a járdát, a betonkerítést és az összes csupasz falfelületet. A pályázat első kategóriájának győztese nem ülhet karba tett kézzel, mert neki magának kell a munkát elvégeznie, ami különösen tetszett a beledi szervezőknek. A gyerekek, a szülők és a pedagógusok – a designer látványtervei alapján – közösen fogják az udvart kicsinosítani július hónapban.
Ha a települések el akarnak érni valamit, nem mindig azt kell nézni, hogy ez anyagiakban mennyit jelent nekik, mert közös akarattal, munkával sok mindent meg lehet valósítani. A gyerekek leginkább az interneten, a közösségi oldalakon tartják egymással a kapcsolatot, ezért kevés a személyes találkozóra való alkalom. A modernség mellett nem árt a régi normákat is feleleveníteni, amelyek szerint az együtt végzett munka még közelebb hozza egymáshoz az ismerősöket. A személyes kommunikációnak jóval erősebb az összetartó hatása – jegyezte meg a riportalany.
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékeztek Beleden
A szabadság, az összetartozás és a hazaszeretet olyan értékek, amelyek nélkül egy nemzet sem lehet igazán erős – hangsúlyozta Csóka Gergely a beledi tornacsarnokban rendezett városi ünnepségen.
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékeztek Beleden
A szabadság, az összetartozás és a hazaszeretet olyan értékek, amelyek nélkül egy nemzet sem lehet igazán erős – hangsúlyozta Csóka Gergely a beledi tornacsarnokban rendezett városi ünnepségen.
Ünnepi megemlékezés Kapuváron
A történelem számtalanszor igazolja a mondást, miszerint minden sikeres férfi mögött ott áll egy erős nő – fogalmazott Gyopáros Alpár az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett városi ünnepségen.
Dr. Ruzsicska Tibor 65 éve a gyógyítás szolgálatában
Dr. Ruzsicska Tibor pályafutásának kezdete óta rengeteget változtak a szakmai körülmények, és alakult az emberek életfelfogása, de a főorvos 65 évvel ezelőtti diplomaosztója óta valami mégis állandó: úgy érzi, tevékeny, alkotó emberként élete végéig képeznie kell magát.
Zökkenőmentes tanévkezdés, magabiztos folytatás a kapuvári 1/b-ben
Vargáné Bakó Bernadett nagyon örült annak, hogy a mostani elsősök úgy érkeztek az iskolába, hogy egyikük se tudott írni és olvasni, így egyenlő esélyekkel kezdték meg tanulmányaikat az általános iskolában.