mondott a civileknek a sok-sok javaslatért, amelyekkel színesebbé varázsolták az idei programkínálatot. A „Városunk
gyermekszemmel” című rajz- és fogalmazáspályázatra rengeteg alkotás érkezett, melyekben a fiatalok azt ábrázolták, illetve írták le, hogy milyennek képzelik el Beledet a közeljövőben. – Mindent megteszek annak érdekében, hogy városunk élhetőbb, szebb és jobb legyen. Ti is tegyetek meg annyit, hogy jöjjetek el minden rendezvényre, és ne csak együtt dolgozzunk, hanem fogjunk össze Beledért – mondta a városvezető.
Lajosné talléros süteményével nevezett be. Először indult a versenyen, de az étel olyan jól sikerült, hogy rögtön elnyerte a zsűri tetszését. Az asszony nemcsak elkészíti, de szívesen fogyasztja is az édességeket. A nyertes süti receptje első hallásra egyszerű: két barna lap közé három főzött puding margarinnal és vajjal vegyített tölteléke kerül, amit csokoládéval ízesített piskóta díszít. A verseny győztese szerette volna sokkal szebben díszíteni a süteményt (eredetileg napsugár vagy katicabogár formájú mázzal akarta feldobni), de a fizikai munkában elnehezedett kezeinek a kanál nem mindig engedelmeskedett. – Nem a nyereményért sütöttem, de nagyon örülök neki. Nem számítottam ilyen előkelő helyezésre, s mivel megígértem a gyerekeknek, hát elkészítettem – mesélte az asszony.
Élménybeszámoló a szentföldi zarándoklatról
A zarándokok visszatértek az élet kezdetéhez, az elcsendesedéshez. Izraelben tudatosították magukban, hogy mennyire fontos a kezdeteknél a megszólítottság – mondta Henczel Szabolcs, aki huszonhat társával látogatott el a Közel-keleti Szentföldre.
Élménybeszámoló a szentföldi zarándoklatról
A zarándokok visszatértek az élet kezdetéhez, az elcsendesedéshez. Izraelben tudatosították magukban, hogy mennyire fontos a kezdeteknél a megszólítottság – mondta Henczel Szabolcs, aki huszonhat társával látogatott el a Közel-keleti Szentföldre.
A floor curling összehozza az ép gyerekeket „mássággal” élő társaikkal
Az Arany János EGYMI-ben nagyon örülnek, hogy tavaly lehetőséget kaptak a curling játék kipróbálására, valamint a floor curling birtokba vételére az iskolában, ami fantasztikus lehetőség a gyerekeknek.
Kapuváron jól teljesítettek 1/a osztályosok, és ügyesen vették az akadályokat
Ideális létszámmal – 12 kislánnyal és 7 kisfiúval – indult a 2026/2027-es tanév a Kapuvár Térségi Általános Iskola 1/a osztályában.
Idén ismét farsangi forgatag töltötte meg Csorna főutcáját és főterét
Farsang csúcspontja a karnevál, hagyományos magyar nevén „a farsang farka”. Ez a farsangvasárnaptól húshagyókeddig tartó utolsó három nap, ami nagy mulatságok közepette, valójában télbúcsúztató is.
Három castrumos érem a Kyokushin Karate Magyar Bajnokságon
Február 14-n rendezték Veszprémben a Felnőtt és U21-es Kyokushin Karate Magyar Bajnokságot, amelyen a Castrum SC Kapuvár három versenyzője három dobogós helyet vívott ki.