A Csornai Szociális és Gyermekjóléti Központ sikeresen indult az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány pályázatán. A táborba elsőtől a hatodikas korosztályig jelentkezhettek a gyerekek.
Az első héten harmincan, a másodikon pedig huszonnégyen vettek részt a napközis Erzsébet-táborban. A programok reggel nyolctól délután négy óráig tartanak – mondta Némethné Élő Zsuzsanna. Az intézményvezető hozzátette: Az ismerkedést követően helyben működő fazekas avatta be a diákokat az agyagozás rejtelmeibe, majd ellátogattak a népművész csornai műhelyébe. Másnap a múzeum régésze Ragadd meg a múltat címmel tartott játékos foglalkozást a táborozóknak. A program a helyi néptánciskolában folytatódott, ahol kipróbálhatták az alap tánclépéseket, majd a hagyományőrző népi viselettel ismerkedtek. A hét közepén a győri állatkertbe utazott el a kis csapat, ahol egy teljes napot töltöttek a szabadban. Következő alkalommal a Pannon-Víz telephelyén interaktív foglalkozás várta a diákokat, majd sportjellegű feladatokkal töltötték szabadidejüket. Izgalmas elfoglaltságot jelentett utolsó nap a gyümölcsszobrászat, ami után elfogyasztották az ehető finomságokat, zárásul pedig zenés-táncos aerobik órán vettek részt a gyerekek. Legkedvesebb élményeiket színes rajzzal örökítették meg.
Pölöskei Boglárka mindig szívesen eljön a szociális központ által szervezett táborba, mert változatos programokon vehet részt. Játszótársaival nagyon jól érzik magukat és újabb barátokat is szerzett. A kislánynak az agyagozás tetszett a leginkább, és a mostani alkalommal lovacskát készített a fazekas segítségével.
Schnellenberger Nikoletta kisebb korában a Bóbita Óvodába járt, ahol Villő lett a legjobb barátja. Mindketten eljöttek a napközis táborba, ahol folytathatják a közös játékot. Niki szerint nagyon kedves tanárnénik vigyáznak rájuk a hét során.
Ünnepi fények között búcsúztak a ballagó diákok Csornán
Meghitt hangulatban búcsúztak a végzős diákok Csornán, ahol idén is megrendezték a középfokú intézmények hagyományos, lampionos ballagását.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.