Tájház Kiss Ferenc erdőmérnök emlékére

A szegedi erdők atyjaként is számon tartott Kiss Ferenc egy szilsárkányi  nyolcgyermekes nagycsaládban született. A mérnöknek jelentős szerepe volt abban, hogy az erdők mesterséges felújításával sikerült megkötni az alföldi futóhomokot. Garay Gergely pedagógus a régi múltra visszavezethető szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Szakközépiskolából érkezett az ünnepségre, s mint mondta, örömmel vesznek részt a rábaköziek megemlékezésén. A fiatalember keresztszülei  Bő nevű községben élnek, ezért gyakran megfordult Vas megyében, és azzal is tisztában volt, hogy Szilsárkány hol lelhető fel helyileg. A szegedi iskola  rendszeres tanulmányutakat szervez országszerte, ezért egy-egy osztály legalább évente egyszer eljut a rábaközi településre.
Zöld Péter, Szilsárkány polgármestere úgy vélekedik a mostanihoz hasonló ünnepekről, hogy azok a múlton keresztül a jelenünkhöz szólnak, de ezzel együtt a jövőt is építik. A Kiss Ferenc erdőmérnök születése alkalmából tartott megemlékezés újdonságot is tartogatott a  település vezetőjének: először találkozott olyan iskola küldötteivel, akik Szilsárkány szülöttének nevét viselő intézményből érkeztek a Rábaközbe. - Úgy érzem, hogy ez alatt a pár óra alatt, amit együtt töltöttünk, igazi barátság kötődött közöttünk, és én ezt nagyon fontosnak tartom - fogalmazott Zöld Péter. Örömteli számára, hogy a faluból jó néhányan magukénak érezték a közös ünneplést. A községből származó híres erdőmérnök szülőházával szeretnék reprezentálni annak a kornak a falusi életét, melyben a szűkös körülmények között nevelkedett Kiss Ferenc is felnőtt.

Beküldés dátuma: 2010. 06. 16.

Kapcsolódó hírek

  • A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása

    Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.

További hírek

  • A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása

    Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.

  • Jótékonysági családi délután Kapuváron

    Vidám délutánra várták a kicsiket és a nagyokat a kapuvári várároknál: családi vetélkedők, zenés-tácos forgatag, lovas kocsikázás, bábszínház és számtalan színes program, valamint finom ételek és italok szerepeltek a jótékonysági céllal életre hívott családi napon.

  • Logopédia Kapuváron: nem minden kisgyermeknek természetes a hangok tiszta kiejtése

    A gyermekek beszédkészségének későbbi kialakulását biológiai, genetikai, környezeti vagy egyéb fejlődési rendellenességekből fakadó problémák is okozhatják, ezért rendkívül fontos, hogy a logopédiai fejlesztés minél korábban megkezdődjön.

  • Összevont csoportokkal, de nyáron is működik a beledi óvoda

    A 2025/2026-os nevelési év végéhez közeledve egyre különlegesebb programokon vehettek részt a beledi óvodások: gyermeknapot és családi napot szerveztek a kicsiknek és a nagyoknak.

  • Kéményseprő-ipari szolgáltatásokkal kapcsolatos lakossági felhívás

    Az utóbbi időszakban a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz több lakossági bejelentés érkezett, miszerint magáncégek több vármegyei településen a katasztrófavédelem megbízottjainak kiadva magukat keresik fel a házakat kéményellenőrzés céljából.