A bajbajutott embereknek minden perc számít. A rábaköziek adományaiból újraélesztő gépet vásárolt az Országos Mentőszolgálat Alapítvány a csornai mentőknek. Aki szeretné támogatni a csornai egyesületet, két módon teheti meg: a személyi jövedelemadó 1 százalékának felajánlásával, valamint a civil szervezet számlaszámára történő utalással.
A Csornai Mentőszolgálat riasztás esetén három autóval vonul ki a helyszínekre: A nap minden órájában a rendelkezésükre áll a jól felszerelt Mercedes Sprinter esetkocsi, valamint a Volkswagen mentőautó. A lébényi mentési ponton lévő Mercedes autót reggel héttől délután tizenhét óráig használhatják.
A csornai mentők hozták létre a 2016-ban alakult Csorna és Környéke Önkéntes Mentő Egyesületet. A Takács Péter mentőtiszt irányításával működő civil szervezet célja a mentéstechnikai felszerelések bővítése, új, modern eszközök beszerzése, valamint oktatási tevékenység végzése a lakosság körében.
Az egyesület tavalyi kampányában a kapuváriakkal közösen készíttette el azt a kártyanaptárat, melyen egyszerű, közérthető ábrák segítségével magyarázzák el a laikusok számára az alapszintű újraélesztés technikáit. A 2018-as naptárat év elején eljuttatták a rábaközi településekre, és az ott élőket arra kérik, hogy a jövedelemadó 1 százalékának felajánlásával segítsék munkájukat. Mivel nagyon fiatal szervezetről van szó, egyelőre a Kapuvári Mentőállomással közösen, de jövőre már egyedül is jogosultak lesznek a kedvezmény igénybevételére.
– Jó kapcsolatunk van a kapuváriakkal, és köszönjük nekik, hogy közösen tudunk dolgozni. Jelentős összeg folyt be az 1 százalékokból. Sok mentéstechnikai felszerelést vásároltunk, mint például égési kötszereket, betegőrző monitort, végtagrögzítőket, vércukormérőt, vérnyomásmérőt, s mivel ezek hamar elhasználódnak, mindig újakra van szükség – mondta Takács Péter. A mentőtiszt arról is beszélt, hogy idén a sztrókra hívják fel a figyelmet, melynek ha minél többen ismernék az alaptüneteit, jó eséllyel megelőzhetőek lennének a maradandó károsodások.
Csorna és Környéke Önkéntes Mentő Egyesület számlaszáma: Nyugat Takarék Szövetkezet 59500186-11106746
Kapuvári Mentők Egyesülete adószáma: 18033775-1-08
Beküldés dátuma: 2018. 03. 06.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.