Molnár Sándor polgármesternek az egyik szeme sír, a másik pedig nevet, mert az új jogszabály szerint nem a képviselő-testület fog arról dönteni, hogy ki kapja a jövőben a lakásfenntartási támogatást. A rendelet szigorúan megköveteli, hogy az érintettek számlákkal igazolják rászorultságukat. Idén valamennyivel olcsóbb lett a vezetékes víz ára, de nem jelentős az eltérés a tavalyihoz képest, viszont jóval több talajterhelési díjat kell fizetnie annak, aki nem csatlakozott a kiépített szennyvízhálózatra, ezért többen is jelezték bekötési szándékukat. Vásárosfalu önmagában kicsi, ezért úgy határozott a képviselő-testület, hogy a körjegyzőséghez tartozó többi településsel együtt próbálnak olcsóbb energiához jutni.
Tervezési szakaszához érkeztek azok a munkálatok, amelyek során horgásztavat alakítanának ki a falu mellett található rekultivált gödrök helyére. Önerőből erre nem képesek, de arra számítanak, hogy a korszerűsítésre váró 86-os főút melletti földterületek értékesítéséből jelentős bevételük lesz.
Molnár Sándort örömmel tölti el, hogy a kapuvári járásban talán egyedül náluk nő a lakosság lélekszáma. Tavaly három gyermek született a faluban, és idén remélhetőleg két kicsivel gyarapszik a település népessége. Vásárosfaluban most nincs olyan munkanélküli, akire rábízhatnák a közterületek rendezését. Mivel a falu gondnokának reggeltől kezdve, szinte egész nap időhöz kötött a tevékenysége, a növények gondozására Beledről várják a segítséget. – Ami ma nem sikerül, majd holnap meglesz – intette magát nyugalomra a polgármester.
Beled és Vásárosfalu küldöttsége június végén Erdélybe készül, hogy meglátogassák az ákosfalvai és székelyvajai testvértelepülések lakóit. Az ottani gyerekek júliusban látogatnak a Rábaközbe, hogy eltöltsenek néhány napot a környéken, utána pedig valószínű, a Fertő tó környékére utaznak. Amennyiben a vendégek a vásárosfalui barátoknál szeretnének lakni, arra is van lehetőség, de a nomád körülményeknél jobb szállást tudnak biztosítani a kultúrház épületében húsz-harminc személynek.
Beküldés dátuma: 2012. 04. 25.
-
A csornai Arany János EGYMI-ben rendezték meg a Magyar Diáksport Napja 2025-ös kiemelt programját
Az Aktív Iskola Program célja, hogy minél élménydúsabb legyen a mozgás a testnevelés órákon, sőt, ez még a mozgásában korlátozott tanulókra is vonatkozzon.
-
A csornai Arany János EGYMI-ben rendezték meg a Magyar Diáksport Napja 2025-ös kiemelt programját
Az Aktív Iskola Program célja, hogy minél élménydúsabb legyen a mozgás a testnevelés órákon, sőt, ez még a mozgásában korlátozott tanulókra is vonatkozzon.
-
Új épületszárnnyal bővült az Arany János utcai óvoda Kapuváron
Közel 400 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült Kapuvár Város Önkormányzata.
-
Henczel Szabolcs a több mint egy esztendeje tartó beledi plébániai szolgálatának összegzésére válla
– Olyan típusú ember vagyok, aki közel engedi magához a többieket, ami egyrészt kihívás, de más részről problémát is jelenthet – mondta Henczel Szabolcs.
-
Széchenyi Kupával ünnepelték a 45 éves kapuvári iskolát
1980. szeptember 1-jén vette kezdetét a tanítás a kapuvári Széchenyiben. Az intézmény 1990-ben vette fel gróf Széchenyi István nevét és még abban az évben megtartották az első Széchenyi Kupát is.
-
Tatai Lajos igazi lokálpatriótaként támogatja szülővárosa szépülését
Beled utcáit járva több épület, közterületi alkotás is magán viseli Tatai Lajos kezemunkájának nyomát.