Tanórán kívüli programok a Széchenyiben

A csornai Széchenyi István Általános Iskolában számtalan programmal készülnek a leendő elsősök fogadására, amivel egyrészt szeretnék megkönnyíteni az iskolaválasztást, másrészt megismertetni az intézményt a szülőkkel és az óvodás korú gyermekekkel.

A csornai Széchenyiben tanuló kisdiákok számtalan tanórán kívüli programon vehetnek részt, melyek közül több hagyományos iskolai rendezvénynek számít évek óta. Váradi József igazgató az év végi ünnepkörrel kapcsolatban elmondta, hogy Szabó Rita tanárnő vezetésével az iskola dalköre tavaly is részt vett a város által szervezett adventköszöntő gyertyagyújtáson. Ezt megelőzően a leendő elsősöket a Rábaközi Televízió által közvetített „Mikulás-futamra” várták a szervezők.
Január mindig a félévi zárás időszaka az iskolában, de ilyenkor is gondolnak a kisebbekre, ezért rajzpályázatot hirdettek az óvodások számára. A sportversenyek egy részére a tanulóifjúságot várják, de van olyan rendezvényük is, amelybe bevonják a külsős érdeklődőket. Kézműves foglalkozásaikon a döri fazekas vezeti be a gyerekeket a kerámiakészítés rejtelmeibe. A heti öt testnevelés órán kívül is nagy hangsúlyt fektetnek a diákok fizikai erőnlétének növelésére, ezért létrehozták a délutáni sportköröket. A harmadik-negyedik osztályosok felmenő rendszerű sportversenyeken vesznek részt, így az ügyesebbek eljuthatnak akár a megyei és az országos megmérettetésekre is. Hogy minél színesebb iskolán kívüli programokon vehessenek részt a gyerekek, gyakran külsős előadókat, oktatókat hívnak egy-egy foglalkozás megtartására. A pedagógusok munkáját segítik a családsegítő szolgálat szakemberei, ezenkívül igénybe veszik az újszerű feladatkört ellátó szociális munkások szolgáltatásait is.
A felvételi körzethatárok szerint a csornai Széchenyi Iskolához tartozik Barbacs, Pásztori és Dör község is, ami nem jelenti azt, hogy máshonnét ne írathatnák be ide a gyerekeket. Váradi József elmondta, hogy a szülők döntése alapján a körzeten kívüli településekről is érkezhetnek a Széchenyibe gyerekek.

Beküldés dátuma: 2019. 01. 29.

Kapcsolódó hírek

További hírek

  • A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása

    Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.

  • Jótékonysági családi délután Kapuváron

    Vidám délutánra várták a kicsiket és a nagyokat a kapuvári várároknál: családi vetélkedők, zenés-tácos forgatag, lovas kocsikázás, bábszínház és számtalan színes program, valamint finom ételek és italok szerepeltek a jótékonysági céllal életre hívott családi napon.

  • Logopédia Kapuváron: nem minden kisgyermeknek természetes a hangok tiszta kiejtése

    A gyermekek beszédkészségének későbbi kialakulását biológiai, genetikai, környezeti vagy egyéb fejlődési rendellenességekből fakadó problémák is okozhatják, ezért rendkívül fontos, hogy a logopédiai fejlesztés minél korábban megkezdődjön.

  • Összevont csoportokkal, de nyáron is működik a beledi óvoda

    A 2025/2026-os nevelési év végéhez közeledve egyre különlegesebb programokon vehettek részt a beledi óvodások: gyermeknapot és családi napot szerveztek a kicsiknek és a nagyoknak.

  • Kéményseprő-ipari szolgáltatásokkal kapcsolatos lakossági felhívás

    Az utóbbi időszakban a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz több lakossági bejelentés érkezett, miszerint magáncégek több vármegyei településen a katasztrófavédelem megbízottjainak kiadva magukat keresik fel a házakat kéményellenőrzés céljából.