Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem

Tapasztalt jegyző a beledi városházán

Rauchné Király Zsuzsanna szerint a települések jegyzői elsősorban a jogszerűség betartására törekednek, legyen az hatósági vagy önkormányzati ügy. Beled új jegyzője hosszútávra tervez a településen és csapatmunkában szeretné végezni feladatait mindenki megelégedésére.

2021. május 1-je után állt munkába a Beledi Önkormányzati Hivatal új jegyzője. A sárvári születésű Rauchné Király Zsuzsanna huszonhárom éves koráig Répceszentgyörgy és Hegyfalu településeken élt családjával. Már a Sárvári Tinódi Gimnáziumban megmutatkozott humán érdeklődése, ezért az Államigazgatási Főiskolán folytatta tanulmányait, ahol igazgatásszervezői végzettséget szerzett. Főiskolai tanulmányaival egy időben már a helyi termelőszövetkezetnél is végzett adminisztratív feladatokat.
Szakmai pályafutását a Vas megyei Répceszentgyörgyön kezdte, ahol egy évig dolgozott jegyzőként. 1994-ben megpályázta az ikervári jegyzői munkakört, ahol huszonhét esztendeig dolgozott. Jegyzői munkáját 5 településre kiterjedően végezte.
A települések nagyságából adódóan szerteágazó feladatokat látott el, így kitekintése volt az önkormányzati hatósági munkára, valamint az intézmények működésére.
A Beledi Közös Önkormányzati Hivatal által meghirdetett jegyzői állásra többek közt azért pályázott, mert szakmai megújulásra vágyott. Rauchné Király Zsuzsanna úgy érzi, hogy végzettsége, szakmai tapasztalata és egyéb képessége is alkalmassá teszik arra, hogy új kihívásként a jegyzői munkakört ellássa.
A jegyzői munkában nincs lényeges különbség abból a szempontból, hogy nagyközségben vagy városban dolgozik.
A nagyobb településeken, mint Beleden kiterjedtebb az intézményhálózat és a gazdálkodó szervezetek működése, ezenkívül lakosságarányosan is több ügyféllel foglalkoznak.
A lakosság általában a határozathozatalokat, rendeletek előírását érzékeli a jegyzői munkából, vagyis a település működtetését, pedig ennél sokkal szélesebb körű tevékenységet jelent – fogalmazott Rauchné Király Zsuzsanna. Az önkormányzati és az államigazgatási feladatoktól, valamint a belügyi igazgatástól kezdve a településrendezésen át a birtokvédelemig, az állattartásig mind-mind ide tartozik – tette hozzá.
A hatósági feladatok mellett a jegyzői munka része az önkormányzati képviselő-testület, valamint a polgármester döntéseinek előkészítése, végrehajtása. A települések üzemeltetése magában foglalja a közvilágítást, a temetők, az utak és a járdák állapotának rendbetételét. A döntést a mindenkori képviselő-testület és a polgármester hozza meg, de a végrehajtásról már a hivatal gondoskodik. A hivatal további feladata a hazai és uniós pályázatokon való részvétel, az országos és helyhatósági választások pedig további plusz feladatvégzést jelentenek.

– Stabil önkormányzati hivatalt örököltem elődeimtől. A hagyományokat szeretném tiszteletben tartani, de nyilván vannak vezetői elképzeléseim. Képzett és jól dolgozó kollégákkal vagyok körbevéve – reagált arra a kérdésre, hogy tervez-e valamilyen változtatást a tizenhat-tizenhét fővel működő városházán. Gyökereiben nem szeretné megváltoztatni a hivatal működését, ugyanakkor a munkatársaktól elvárja, hogy ismereteiket bővítsék, vegyenek részt továbbképzéseken. Az ügyfeleknek és a dolgozóknak is szem előtt kell tartani, hogy már a járványidőszak előtt megnőtt az elektronikus ügyintézés jelentősége. A Sárvárról Beledre járó jegyző lelkiismeretes, kitartó, becsületes családban nőtt fel, és ezt a szellemiséget szeretné saját gyermekeinek is átadni. Veszprém megyében dolgozó cégvezető férje agrármérnök-közgazdász végzettségű. Visszatérve a munkára: a jegyző abban bízik, hogy az évek alatt megszerzett tapasztalatait a belediek és a környékbeliek javára kamatoztathatja.

Beküldés dátuma: 2021. 06. 22.

Kapcsolódó hírek

  • Járdák, utak felújítása Beleden

    Major Jenő szerint egy-egy felújítás kapcsán ritkábban esik szó arról, hogy a munkálatok ideje alatt is biztosítani kell az intézmények zavartalan működését, ami plusz feladatot jelent az önkormányzatnak.

További hírek

DANUBIUS play