Az adománygyűjtés és mások megsegítése a szeretet egyik legőszintébb megnyilvánulása, mely a rászorulót megerősíti és támogatja hitében. A figyelem és a törődés az önzetlen kedvesség jele – hangsúlyozta Smudla Tamás plébános.
A Római katolikus egyház különösen ünnepek előtt szervez gyűjtéseket a rászoruló emberek számára. Ősi szokás, hogy a keresztények mások javára fordítják azokat a dolgokat, melyeket nélkülözni tudtak a mindennapokban, ezért sokszor felajánlották a gyűjtést végző szervezetek, magánszemélyek számára. Elsősorban a lejárati időn belüli tartós élelmiszerek jöhetnek számításba, melyeket a templom erre alkalmas részén tárolják addig, míg nem kerülnek kiszállításra.
A testületi tagok vagy a hívek között mindig akad olyan személy, aki vállalja a szétosztást – mondta Smudla Tamás. A tetemesebb mennyiségű adományok elhelyezését, kezelését nem tudják megoldani, de nagy örömet szereznek vele az embereknek.
A plébános szerint maga a gesztus, az, hogy megkeresik és megszólítják a nehezebb körülmények közt élő honfitársainkat, számukra már ez is nagy reménységet adhat. A koronavírus-járvány miatti bezártság még kiszolgáltatottabbá teszi a sérülékeny embereket, akik némi kiutat, reménysugarat jelent az egyház támogatása. Nem kell nagy dolgokra gondolni, a legegyszerűbb csomag is biztosíthatja őket arról, hogy nincsenek egyedül.
A pandémia óta hétköznap kevesebben járnak a templomba, ezért a legtöbben inkább a vasárnap szentmisék előtt vagy után adják át adományaikat. A nagyböjt ideje alatt szeretnék eljuttatni a csomagokat a rászorulóknak. Aki pénzbeni támogatását szeretné átadni, megteheti a Katolikus Karitász Alapítvány 1356-os központi adományvonalának segítségével. Minden egyes hívás 500 forintot jelent a szociális, egészségügyi vagy egyéb okok miatt nehéz körülmények között élő embereknek. Az online adományozást a www.karitasz.hu oldalon lehet megtenni.
Üresen marad a gyönyörűen felújított gyermekorvosi rendelő?
Major Jenő, Beled Város polgármestere arról számolt be a Rábaközi Médiacentrumnak, hogy új fejezethez érkezett küzdelmük a helyi ellátást biztosító orvosokért.
Üresen marad a gyönyörűen felújított gyermekorvosi rendelő?
Major Jenő, Beled Város polgármestere arról számolt be a Rábaközi Médiacentrumnak, hogy új fejezethez érkezett küzdelmük a helyi ellátást biztosító orvosokért.
Rákóczi-jubileum: a csornai katolikus intézmény ünnepségsorozata
A II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola több hónapig tartó rendezvénysorozattal ünnepli a névadó fejedelem születésének 350.
A húsvét nem más, mint Isten végtelen kegyelmének és irgalmának megmutatkozása
Húsvétkor a tavasz beköszöntét ünnepeljük, azt, hogy újraéled a természet, és a természet megújulása kapcsán ünnepeljük Jézus Krisztus feltámadását is.
Rákóczi350 - Ünnepi megemlékezés és konferencia Kapuváron
II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulója alkalmából ünnepi megemlékezést és történelmi konferenciát tartottak Kapuváron.
A tűz keletkezése otthonainkban és a tűzjelzés
A Csornai Nyugdíjas Akadémia 2026-os tavaszi szemeszterének második előadásán az otthoni tűzesetekről és a tűzjelzésről hallhattak kimerítő tájékoztatót az érdeklődők.