Hirdetés

Tavaly 409 millió forint pályázati pénz érkezett Kapuvárra

A város anyagi helyzetének egyik legfontosabb fokmérője, hogy hitel nélkül gazdálkodtak egész évben. A tavalyi esztendőtől kezdődően csak azok szervezhetnek fesztivált, akik nem az egyéni haszonszerzést, hanem a város hagyományinak továbbéltetését tartják szem előtt – nyilatkozta a polgármester, aki 2015-öt is eredményesnek minősítette.

– Hadd köszönjem meg azon jó szándékú városlakók támogatását és segítségét, akik nélkül a munkánk kevesebbet érne – mondta Hámori György, aki szerint ha éri is kritika a testületet, a kapuváriak többsége pozitívan értékeli tevékenységüket.
Mindjárt a 2015-ös esztendő elején történt, hogy az ÍzvadÁszok megvendégelték a római rászorulókat, és találkozhattak a Szentatyával.
Az emberek figyelmét hamarabb lekötik a látványos eredmények, egy-egy új beruházás vagy épület felújítása, pedig a város életében legalább olyan fontosak azok a háttérmunkák, melyek nem a nagyközönség szeme előtt zajlanak. Ilyen a település működőképességének biztosítása, mely az elmúlt évekhez hasonlóan alakult 2015-ben, vagyis Kapuvár esetében nem volt szükség a folyószámla-hitelre – jegyezte meg a városvezető.
Elsőre szintén nem szembeszökő az Integrált Városfejlesztési Stratégia elkészítése, viszont több évre meghatározza, hogy milyen irányban mozdulhat el a település. A tervezet a lakosság és a képviselő-testület együttes elképzeléseit tartalmazza a jövőre vonatkozóan. Eddig nem kapott nagy sajtóvisszhangot, de a Belügyminisztérium mintaértékű anyagnak minősítette a kapuváriak stratégiáját.
A rábaközi településen TAVALY rendezték először a Kapuvári Böllérmáj és Gasztronómiai Fesztivált. Helyi hagyományteremtő szándékkal a rendezvényt a város a mindenkori esztendő nyitóprogramjának tekinti.
Hámori György a kulturális rendezvényeknél maradva megemlítette, hogy nagyszabású gálaműsorral ünnepelte fennállásának 25 évfordulóját a Kapuvár Néptáncegyüttes.
A nagykövetség támogatásával szervezett Cseh Sörnapok sok látogatót vonzottak a településre.

A tavalyi Szent Anna Napi Lovasnapok és Vigasságok fő attrakciója az a néptáncgála volt, melyre a Visegrádi Négyek pályázatán szereztek anyagi támogatást, így a testvérvárosok – Nagymegyer, Dembica és Jesenik – tánccsoportjai is felléphettek a rendezvényen. A 2015-ös évben a házhelyi városrész is önálló programot szervezett, amely új színfoltként jelent meg a városban. A Garta Nap saját szervezésben valósult meg, melyen felszentelték a muskétások csapatát. Szintén Gartán avatták fel a világháborús hősöknek mementót állító emléktáblát.

Egész éven át folyt a Provertha galvanizáló üzemének beruházása. Különösen örvendetes, hogy új munkalehetőséget teremt a városban.
Tovább folytatva a Hubej tartomány Ensi városával kialakított jó partneri kapcsolatot, tavaly két kínai küldöttség járt Kapuváron.
A 2015-ös esztendőben foglalkoztak a helyi értéktár létrehozásával, valamint a települési és tájegységi adatok összesítésével. A „Töltsük meg a kapuvári tulipános ládát!” elnevezésű kezdeményezéshez pályázati támogatást is szereztek. A munka nem egy alkalomra szólt, ezért folytatódik a helyi szellemi és tárgyi értékek egy csokorba gyűjtése.
Az önkormányzat ötmillió forinttal támogatta a Szent Anna-templom tetőszerkezetének komplett felújítását.
A Castrum SC eredményei önmagukért beszélnek, így 2015-ben is megérdemelték a városi támogatást. A karatésok birtokba vehették a saját maguk által kialakított új edzőtermet.
A hazánk kultúráját és történelmét népszerűsítő .„Szeretlek Magyarország” című rendezvényfolyam egyik fordulóját az öntési Katicamajorban rendezték meg.
Tavaly ünnepelte fennállásának 35. évfordulóját a Széchenyi iskola, amit méltó módon megünnepeltek.
Kapuvár két új díjat alapított a tavalyi esztendőben: Kapuvár Város Érdemes Sportolója és Érdemes Diákja elismeréseket.
2015-ben is rendben zajlott a járdaépítési program. Az utcák közül felújításra került a Keleti sor, és első ütemben előkészítették a Vargyas utcát. Öntésmajorban a Béke térről kivezető utat szintén felújították, továbbá megkezdődött egy park kialakítása. Ez utóbbit az Öntésért Alapítvány tagjai végzik.

Lassan kifutnak az Európai Unió 2007/2013-as pénzügyi időszakának pályázatai, de Kapuvárnak sikerült még némi forrást szereznie. Jól funkcionálnak a felújított óvodák, és szintén a tavalyi évhez köthető, hogy megnyílt a Rábaköz első elektromos töltőállomása. Beváltotta a hozzáfűzött reményeket a városháza tetőzetére telepített napelemrendszer, továbbá az egyik legnagyobb horderejű beruházás volt a kerékpáros utak Fő téri összeköttetése.
A tavalyi évben elnyert pályázatok összértéke 409 millió forint volt Kapuváron.
– Hadd köszönjem meg Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő segítségét, mert nélküle ezek a dolgok nem mentek volna – zárta mondandóját a polgármester, hozzátéve: Ilyen eredményekkel felvértezve vágtunk neki a 2016-os esztendőnek. Látszik, hogy idén lényegesen kevesebb lehetősége lesz a városoknak, mert inkább a gazdaságfejlesztésre fordítódnak az uniós pályázatok.

Beküldés dátuma: 2016. 02. 09.

Kapcsolódó hírek

További hírek

  • Összefoglaló a 2026. február 26-i képviselő-testületi ülésen meghozott döntésekről

    Kapuvár Városi Önkormányzat képviselő-testülete 2026. április 23-án megtartotta soron következő ülését, melyen az alábbi napirendi pontokat tárgyalta:   A képviselő-testület elfogadta a Kapuvári Polgármesteri Hivatal 2025.

  • Bölcsődék Napja Csornán

    Dr. Bónáné dr. Németh Katalin polgármester és dr. Földesi Tamás jegyző a Bölcsődék Napja alkalmából köszöntötte az elhivatott bölcsődei dolgozókat, akik felbecsülhetetlen értéket hoznak létre a családok számára.

  • 16. Beledi Nyugdíjas Olimpia: az idősebbek minél tovább aktívak legyenek

    Tizenhatodik alkalommal rendezték meg a Beledi Nyugdíjas Olimpiát. A város nagy hagyományokra visszatekintő, népszerű sporteseménye elsősorban az idősekről szól, ugyanakkor a fiatalok is aktívan részt vesznek a szervezésben, és a programok lebonyolításában.

  • A csornai Idősek Napközi Otthona felhívása

    Kedves Idősek és Hozzátartozók! Ha Ön, idős hozzátartozójának szeretne egy támogató és gondoskodó közösséget biztosítani, vagy ha Ön maga keres egy melegszívű, barátságos társaságot, itt a helye! A csornai Idősek Napközi Otthona szeretettel várja mindazokat, akik társaságra, szórakozásra vágynak, vagy ha úgy érzik, hogy magányosak! Szolgáltatásaink:  - igény szerint 1 x-i meleg étkezést biztosítunk- szabadidős programokon való részvételi lehetőséget ajánlunk- intézzük hivatalos ügyeit- közreműködünk személyi higiéniája megtartásában Célunk, hogy egy biztonságos, barátságos és szeretetteljes közösségi teret teremtsünk, ahol az idősek nem érzik magukat egyedül, hanem újra átélhetik a közösséghez tartozás örömét.

  • Rákóczi-vár a csornai katolikus iskolában

    2026. április 16-án érkezett utolsó állomásához a csornai II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola beiratkozási programsorozata.