Hogy a fiókban lévő tervek valóra váljanak, tudatos tervezésre van szüksége a településeknek – hangsúlyozta a Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. szakembere. A projektpartnerek nemrég Csornán tartották a megyei területfejlesztési tanácskozás zárórendezvényét.
A területfejlesztési koncepciók, programok, stratégiák készítése során a koordinációs projekt országszerte számos rendezvény megszervezésével, lebonyolításával segítette elő a készülő tervdokumentumok egyeztetését. Samodai Imre, a Széchenyi Programiroda nyugat-dunántúli regionális igazgatója két olyan dolgot emelt ki a csornai rendezvényen, amelyek miatt fontosnak tartotta a tanácskozást: Jó ha tudják a települések, intézmények vezetői, hogy milyen fejlesztéseket terveznek a 2014-2020-as európai uniós költségvetés ciklusban, ugyanakkor közös elemzésnek vetik alá a koncepciójukat.
A premontrei rendházban megjelent vendégeket Fazakas Márton kormányzó perjel köszöntötte. Az atya megjegyezte: Ki-ki a maga módján, de az önkormányzat és az anyaszentegyház azonos érdekek mentén munkálkodik, hiszen ugyanúgy a közösségért dolgoznak. Kettejük törekvése sok ponton találkozik: A magyar vidék megérdemli, hogy az összefogás révén lelkiekben és gazdaságilag is felemelkedjen.
A térség polgármesterei a helyhatósági választások óta először találkoztak a csornai rendezvényen, s az előadások meghallgatásán túl lehetőséget kaptak a területfejlesztéssel kapcsolatos gondolataik kicserélésére.
A megyei közgyűlés 2014. szeptember 26-i ülésén elfogadott program tervdokumentumainak szakmai megfelelőségét a több körben elvégzett szakértői minőségbiztosítás, a Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal, valamint az Nemzetgazdasági Minisztérium felügyelete garantálja.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.