Jakab Zoltán a Beledi Sportegyesület működésének több évtizedes, példaértékű támogatása, és a település sportéletének fellendítése érdekében végzett, kiváló szakmai munkájának elismeréseként Győr-Moson-Sopron Megye Emlékérem kitüntetésben részesült.
Beled alpolgármesterének élete szinte mindig összefonódott a sporttal: eleinte aktív játékosként hódolt szenvedélyének, később pedig mint a Beledi Sportegyesület vezetőjeként vette ki a részét a csapatok irányításából. Közelebbről a labdarúgók szereplését ismeri, ezért televíziónknak bővebben ezzel kapcsolatban nyilatkozott. A sportegyesület ügyvezető elnöke szerint azért terjesztették fel a díjra, mert hosszú ideje foglalkozik a játékosok mindennapi problémáival. – Elég sokat teszek azért, hogy a munkahelyi, családi, akár lakhatási gondjaik is megoldódjanak – mondta a kitüntetett. Az önkormányzat tavaly még azt is bevállalta, hogy év közben módosítsa a költségvetését, csak indulhassanak a focisták a Megyei I. osztályú bajnokságon. A fiúk középmezőnyben való stabil szereplésükkel hálálták meg a beléjük vetett bizalmat.
A szponzorok a beledi focistákat nemcsak a szívükkel, hanem a zsebükön keresztül is támogatják.
Jakab Zoltán a beledi sportolók sikereit az egész stáb eredményének tekinti, maga viszont mindent megtesz azért, hogy a jó játékosok ne menjenek el. A csapatösszetartás része, hogy a kiszemelt alanyokat ide tudják csábítani. – Én a körítést adom hozzá, biztosítva a kielégítő feltételeket. Nagy összefogást várok a belediektől, ami kezd kibontakozni – utalt arra, hogy egyre több vállalkozó tartja fontosnak a labdarúgók támogatását. Nem nagyon találni olyan Megyei I. osztályú csapatot, amelyik olyan kis összegből tartaná fenn magát, mint a belediek. A kézilabdásokkal együtt osztoznak a mindössze évi 3 millió forinton. A beledi futballisták körülményei – az öltöző állapota és felszereltsége – még talán jobb is, a hasonló szintű egyesületeknél, viszont a pálya talaját meg kellene javítani. Jakab Zoltán szerint a játékosok méltányolják a rájuk irányuló figyelmet, és ha továbbra is bizonyítani szeretnének, akkor a mostanihoz hasonló eredményességet kell produkálniuk a második félévben. A fiatalok érzik, hogy nem érdemtelenül jutottak felsőbb kategóriába, ezért már maguk is igénylik a megyei I. osztályú rangadókat. Vezetőjük szintén „megszolgálta” a megyei elismerést, amit a pünkösdi fesztivál alkalmával adtak át neki. Jakab Zoltánnak annál többet ér, hogy hazai környezetben vehette át a magas rangú megyei kitüntetést. A lokálpatrióta nap mint nap lejátssza saját „mérkőzéseit”, hiszen sosem volt könnyű az emberekkel bánni, ráadásul úgy, hogy munkájával mindenki elégedett legyen. A Győr-Moson-Sopron Megye Emlékéremmel kitüntetett beledi alpolgármester még nagyon sokáig szeretne városáért dolgozni.
Beküldés dátuma: 2013. 06. 19.
-
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
-
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
-
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékeztek Beleden
A szabadság, az összetartozás és a hazaszeretet olyan értékek, amelyek nélkül egy nemzet sem lehet igazán erős – hangsúlyozta Csóka Gergely a beledi tornacsarnokban rendezett városi ünnepségen.
-
Ünnepi megemlékezés Kapuváron
A történelem számtalanszor igazolja a mondást, miszerint minden sikeres férfi mögött ott áll egy erős nő – fogalmazott Gyopáros Alpár az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett városi ünnepségen.
-
Dr. Ruzsicska Tibor 65 éve a gyógyítás szolgálatában
Dr. Ruzsicska Tibor pályafutásának kezdete óta rengeteget változtak a szakmai körülmények, és alakult az emberek életfelfogása, de a főorvos 65 évvel ezelőtti diplomaosztója óta valami mégis állandó: úgy érzi, tevékeny, alkotó emberként élete végéig képeznie kell magát.
-
Zökkenőmentes tanévkezdés, magabiztos folytatás a kapuvári 1/b-ben
Vargáné Bakó Bernadett nagyon örült annak, hogy a mostani elsősök úgy érkeztek az iskolába, hogy egyikük se tudott írni és olvasni, így egyenlő esélyekkel kezdték meg tanulmányaikat az általános iskolában.