Még kimondani is furcsa: 5/d osztály! Akkora az érdeklődés a kapuvári katolikus óvoda és iskola nevelési-oktatási munkája iránt, hogy négy ötödikes osztállyal indul a 2022/2023-as tanév – tudtuk meg Biró Péter igazgatótól.
A nyár folyamán a Kapuvár Páli Szent Vince Iskolaközpont valamennyi intézményegységében végrehajtották a szükséges felújításokat. A több helyiséget érintő festésen kívül komolyabb átalakítást is történt. A Fő tér 27-es számú épület emeletén külön fejlesztőszobát hoztak létre, ahol logopédus-gyógypedagógus szakember foglalkozik a gyerekekkel. Ezenkívül az alsó tagozatos épületszárnyban egy régebben szertárként működő helyiséget nyitották egybe az egyik tanteremmel, mely így a másodikosoknak biztosít kényelmes helyet. Bútorokat nemcsak ebbe a felújított, kibővített tanterembe vásároltak, hanem a nyelvi laborokban is kicserélték az eredeti berendezéseket.
Biró Péter megköszönte a szülői munkaközösség minden eddiginél nagyobb volumenű segítségét: nemcsak a támogatói bál bevétele köszönhető nekik, hanem tevőlegesen is részt vettek a három épület udvarának rendezésében.
A katolikus köznevelési intézmények számára tartott fővárosi konferencián elhangzott: A kormányzat jelenléti oktatásra készül idén ősztől az iskolákban. Továbbra is nagy gondot fordítanak a higiéniai szabályok betartására, de a koronavírus-járvány miatti online oktatással nem számolnak. A rezsiárak elszabadulásával kapcsolatban szintén hasonló a helyzete: az állam garantálja a köznevelési intézmények fűtését és nyitvatartását.
Az óvoda speciálisabb helyzetben van az iskolákhoz képest, mert náluk június közepén sem ér véget a nevelési év. A július-augusztus fordulóján történt néhány hetes leálláson kívül egész nyáron fogadták a gyerekeket. Az általános iskola és a gimnázium összlétszáma miatt két részletben, külön időintervallumban tartották meg a Szent Anna-templomban a «Veni Sancte» szentmisét és a tanévnyitót.
Biró Péter a Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda szeptember 1-jei kezdést megelőző létszámadatait is elmondta: induláskor 4 csoportban 103 óvodás és összesen 798 iskolás korú gyermek vesz részt az intézményegység mindennapjaiban. Az igazgató szerint valamennyi nevelési-oktatási forma iránt nagy az érdeklődés, ezért volt olyan kisgyermek, akinek az óvodai jelentkezését már el kellett utasítaniuk az alapító okiratban rögzített maximális létszám meghaladása miatt. Hasonló a helyzet az iskolában, ahol szinte telt ház van és szokatlan, hogy idén négy ötödik osztály indul.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.