negyedikesek közös produkciója után nem kellett sokat várni az igazi bulira. Hogy ne maradjon le senki a jóról, félórás szünet után a kicsiket a felsősök váltották. A korábbi évek tapasztalatai alapján szerették volna elkerülni a tumultust, ezért - a szülői munkaközösséggel egyetértésben - az iskola helyett a művelődési központ előterében tartották meg a farsangi bált - jegyezte meg a tanár. - A munkaközösség önálló szervezetként működik az iskolán belül, és a farsangi és a szülői bál az állandó bevételi forrásunk - jegyezte meg Gergáczné Parti Éva SZM-elnök. A bálon befolyt összeget és a szülők adományait a lehető leghasznosabb célra szeretnék felhasználni, s már eddig is sokat költöttek az iskolára: az esztendők során összegyűlt 2 millió forintból fénymásolót, számítógépeket vásároltak, és rendbetetették a kerékpártároló környékét, továbbá hozzájárulnak a nyári táborozásokhoz, év végén pedig jutalomkönyveket vesznek a diákoknak.
Beküldés dátuma: 2011. 03. 02.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.