– A sikert nem adják olcsón, s ez érvényes az élet bármely területére – fogalmazott Kapuvár újból megválasztott polgármestere. Az eredményeket néha sikertelenség kíséri, mert az ember legjobb akarata ellenére is követhet el hibákat. Mindezek mellett szép négy év van mögöttünk – hangzott a 2014/2019-es önkormányzati ciklus alakuló ülésén.
Hámori György harmadik önkormányzati ciklusát kezdte meg idén októberben. A testület jelentős része kicserélődött, de a városvezető az új tagokkal is ott szeretné folytatni a munkát, ahol abbahagyta. A polgármester reméli, utoljára hangzott el a nyilvánosság előtt, hogy ki-ki milyen párt színeiben indult, mert innentől kezdve csak Kapuvár számít. Szerinte a képviselői munka néha nagyon hálás, máskor pedig hálátlan, mert hiába szeretnének minden problémára megoldást találni, teljes mértékben sosem fog sikerülni, de meg kell próbálni.
Az önkormányzatok a 2013-as feladatalapú finanszírozás óta két forrásból táplálkozhatnak: az egyik az állami forrás, amihez hozzá jönnek a települések saját bevételei. Az összeg kizárólag a város stabil működtetésére elegendő, és talán a kisebb fejlesztésekre. Kapuvár gazdálkodásával nincsenek gondok, ezért folyószámla-hitel igénybevétele nélkül működött a város.
Hámori György 2006-ban 330 millió forintos hiánnyal vette át a települést, s ezzel szemben 2014 végére, előreláthatólag 450 millió forint plusszal számolnak.
– Feltétlenül folytatnunk kell útjaink felújítását, a csapadékvízelvezető-rendszer további korszerűsítését, valamint a lakosság körében egyre nagyobb népszerűségnek örvendő járdafelújítási programot – ismertette legközelebbi terveit a polgármester. Kapuváron nagy reményekkel tekintenek a következő pályázati ciklus elé. Az önkormányzat eddig is száz százalékban támogatta a pályázatokhoz szükséges önerő biztosítását, hiszen enélkül nincs esélye a városnak. Kapuvár meghatározó súllyal szerepel a megyei fejlesztési tervekben. Az elmúlt időszakban nem volt lehetőség a fürdő felújítására, ezért erre mindenképpen számítanak. Szeretnének bentlakásos idős otthont építeni, hogy a rászorulókat ne kelljen távoli helyre költöztetni. A fiatalok életkezdésének megkönnyítésre ún. „fecskeház” rendszerben gondolkodnak, hogy az első években a friss házasoknak ne kelljen bérleti díjat fizetniük, s majd idővel saját otthont teremtsenek maguknak. Szintén régi óhaja a kapuváriaknak a tornacsarnok felépítése, ahol egyéb városi rendezvényeket is tartanának.
– Tervezésre és álmodozásra hívom Önöket, és a következő öt évben nagyon sokat tegyünk összefogva, közösen azért, hogy álmaink valóra válhassanak – foglalta össze mondanivalóját Hámori György.
Közel 400 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült Kapuvár Város Önkormányzata.
Az Aktív Iskola Program célja, hogy minél élménydúsabb legyen a mozgás a testnevelés órákon, sőt, ez még a mozgásában korlátozott tanulókra is vonatkozzon.
Közel 400 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült Kapuvár Város Önkormányzata.
– Olyan típusú ember vagyok, aki közel engedi magához a többieket, ami egyrészt kihívás, de más részről problémát is jelenthet – mondta Henczel Szabolcs.
1980. szeptember 1-jén vette kezdetét a tanítás a kapuvári Széchenyiben. Az intézmény 1990-ben vette fel gróf Széchenyi István nevét és még abban az évben megtartották az első Széchenyi Kupát is.
Beled utcáit járva több épület, közterületi alkotás is magán viseli Tatai Lajos kezemunkájának nyomát.