Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem
Hirdetés

Több eldöntendő kérdés várt a csornai képviselőkre

A 180 fős törzsgárdával dolgozó, és esetenként plusz 80 embert is foglalkoztató Hantech Zrt. csornai üzemegységének sikere az egész város javát szolgálja. A kezdetektől fogva mezőgazdasági gépek gyártására szakosodott, tavaly 3,3 milliárd forint árbevételt produkáló cég elsősorban pályázati pénzekből hajtja végre évről évre fejlesztéseit.  A helyi szakmunkásképző iskolával kialakított, több évtizede tartó együttműködésük példaértékű, és a végzett diákok legtöbbjének munkát ajánlanak. Háncs Károly szintén kiemelendőnek tartja, hogy hitel nélkül működik az üzem, továbbá egy évre előre lekötött piaci megrendeléseik vannak.
A Rábaköz Védelméért Közalapítvány megüresedett kuratóriumi helyére Szalai Miklós szilsárkányi polgármestert választotta meg a képviselő-testület. A kuratórium frissen megválasztott tagja Csornán él, de Szilsárkányhoz köti munkahelye, ahol megnyerte az időközi polgármester-választást is, melyhez ezúton is gratulálunk.
Névváltozás miatt kellett módosítani a városháza alapító okiratát, mert a korábbi Csornai Polgármesteri Hivatal helyett mostantól Csorna Város Polgármesteri Hivatala néven szerepel az ide vonatkozó törvényeknek megfelelően.

A döntést és jóváhagyást igénylő ügyek között a legnagyobb fejtörést okozó téma a Margit Kórház Csornahő Kft. felé fennálló kamattartozásának törlési kérelme volt.
Mint ismeretes, a kórház az elmúlt években közel 36 millió forint hőtartozást halmozott fel, melynek közel 4,5 millió forint a kamattartozása. Az egészségügyi intézmény 2012 végén teljes egészében kifizette törzstőke elmaradását, és az önkormányzatot, mint a hőszolgáltató tulajdonosát a kamatok elengedésére kérte. Eleinte úgy tűnt, hogy a képviselő-testület eláll a követeléstől, viszont szembesültek azzal a törvénnyel, amely szerint ezt a nemes gesztust nem tehetik meg – tájékoztatott Háncs Károly. Az önkormányzat a jó ideig saját fenntartásában működtetett, tavaly viszont állami kézbe került kórházat  sokáig önnön „gyermekeként” kezelte,  ezért nem kevés anyagi, de főként jelentős erkölcsi támogatásáról biztosította az intézményt. A történethez tartozik, hogy a város 2012 decemberéig annak ellenére biztosította az étkezési hozzájárulást az egészségügyi dolgozóknak, hogy tavaly május óta már nem ő volt az üzemeltetője a kórháznak. – Már nem mi vagyunk a kórház fenntartói, ugyanúgy a magunkénak érezzük az intézményt. Ezúton szeretnék gratulálni a kórház személyzetének az országos helyezéshez, és munkájukhoz sok örömet kívánok – tette hozzá a képviselő, majd elmondta, hogy a testület végül abban maradt, hogy a kórház és a hőközpont vezetése közösen keressen mindenki számára kielégítő megoldást a kamattartozásra.
Elgondolkodtató, hogy mit lépjen a város a Csornai Kogenerációs Erőmű Kft. ajánlatára, mert sajnos a különböző szakértői vélemények sem juttatták közelebb a döntéshozókat álláspontjuk kialakításához.
2002-ben, az akkori áram- és gázszolgáltató közel 500 millió forintos beruházást hozott létre a csornai fűtőmű területén, ahol gázmotor termelte a villamos energiát, ezzel együtt az ún kapcsolt hőtermelés is megvalósult (villamos- és hőenergia egyidejű előállítása). Az említett beruházás keretében a hőközpontban lévő két kazánt is átállították gázüzeművé, ami Csornának akkor nem került pénzébe. Az önkormányzat és a kogenerációs erőmű közötti megállapodás 2017-ben  járna le, amikortól szinte fillérekért a város tulajdonába kerülne az egész rendszer, viszont a Csornai Kogenerációs Erőmű Kft. újabban vételre ajánlotta a városnak a 2,2 MW-os gázmotorból és a hozzá tartozó hőcserélőből álló  erőművet. A csornai képviselő-testület több szakértői véleményt kért arról, hogy érdemes-e a városnak erre költenie. A következő testületi ülésen a szakértői vélemények alapján hoz döntést az önkormányzat.
Beküldés dátuma: 2013. 02. 06.

Kapcsolódó hírek

  • A Csukásban végzett fiatalok keresettek a munkaerőpiacon

    A csornai Csukás végzős tanulóinak nem kell azon aggódniuk, hogy hol fognak elhelyezkedni, mert mire befejezik az iskolát, már mindenkinek van munkahelye, sőt a cégek és vállalkozások folyamatosan keresik a jól képzett, kezdő szakembereket.

További hírek

  • A Csukásban végzett fiatalok keresettek a munkaerőpiacon

    A csornai Csukás végzős tanulóinak nem kell azon aggódniuk, hogy hol fognak elhelyezkedni, mert mire befejezik az iskolát, már mindenkinek van munkahelye, sőt a cégek és vállalkozások folyamatosan keresik a jól képzett, kezdő szakembereket.

  • Felhőtlen gyermeknapi szórakozás Beleden

    – Nagyon jó érzés volt, amikor az intézmény előtti terület megtelt emberekkel, gyerekekkel, akik vidáman szórakoztak – mondta Rácz Árpádné Beledi Egyesített Szociális Központ idei gyermeknapjáról, amit eredetileg a pünkösdi fesztivállal egy időben szerettek volna megtartani, de a zsúfoltság, a programok torlódása miatt előrehozták egy héttel.

  • 20 éve alakult a kapuvári néptánciskola

    Csitei Gábor büszkén beszélt arról, hogy több olyan tapasztalt táncosuk van, aki öt-hat éves korában kezdte náluk a néptánctanulást és azóta is a felnőtt csapatot erősíti.

  • Biztonságos közlekedés Beled felújított útjain és a korszerű kerékpárutakon

    Ha elkészül valahol az úttest és kerékpárút, a helyzet is úgy kívánja, hogy a járdát is rendbe tegyék – nyilatkozta Major Jenő a Rábaközi Televíziónak.

  • Harmincadik jubileumához közeledik a Beledi Delta Testépítő Klub

    A Beledi Delta Testépítő Klub tagsága egyfajta íratlan szabályként fogalmazta meg, hogy már az elejétől fogva régi ismerősként fogadják a hozzájuk betérő sportolókat, legyen az teljesen kezdő vagy profi.

Hirdetés
DANUBIUS play