Több gyereknek kedvence a testnevelés

A Győrben élő, de Enesén tanító Molnár Andrea húsz éve fejezte be a tanítóképzőt, s ugyanennyi ideje dolgozik mostani munkahelyén. Falubeli ismerősük révén kerültek Enesére, ahol tíz esztendeig laktak, majd beköltöztek a megyeszékhelyre. A pedagógus minden szempontból elégedett az enesei általános iskolával, ahol idén húsz  elsős kezdte meg tanulmányait. A gyerekek nagy része helyből érkezik, de van, aki Fehértóról, Markotabödögéről, illetve Beziről jár be. A nemek aránya úgy alakult, hogy éppen fele-fele arányban oszlik meg. Molnár Andrea nem először találkozott olyan nebulókkal, akik úgy kerülnek be az iskolába, hogy már ismerik a betűket. Hogy az elején se legyen túl megterhelő a tanóra, tizenöt-húszpercenként kisebb játékokat, énekeket iktatnak be a gyerekek programjába. Továbbá megpróbálják belecsempészni a tanmenetbe a helyi a sajátosságokat: az ifjúsági napokon például Enese nevezetességeivel ismerkednek a gyerekek, november hónapban pedig az egészséges táplálkozás kerül a középpontba, amikor vetélkedőt és akadályversenyt rendeznek az iskolásoknak.
Virágh Zsófi Markotabödögéről jön Enesére nap mint nap. Az elsős kislánynak az olvasás és a testnevelés tetszett eddig a legjobban. Tanulás után többnyire kerékpározni és görkorcsolyázni szokott. Ferenczi Máté a technikaórán gyurmából készítette el  szeretett játékát, a katona figurát. Az enesei kisfiúnak mindjárt két kedvence is akad: a testnevelés és a matematika. Máté nem bánja, amikor reggelente el kell indulnia az iskolába, mert jól érzi ott magát, de annak még jobban örül, ha elég ideje marad a játékra. Ilyenkor legszívesebben a kutyájával foglalkozik.
Beküldés dátuma: 2011. 11. 16.

Kapcsolódó hírek

  • A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása

    Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.

További hírek

  • A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása

    Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.

  • Jótékonysági családi délután Kapuváron

    Vidám délutánra várták a kicsiket és a nagyokat a kapuvári várároknál: családi vetélkedők, zenés-tácos forgatag, lovas kocsikázás, bábszínház és számtalan színes program, valamint finom ételek és italok szerepeltek a jótékonysági céllal életre hívott családi napon.

  • Logopédia Kapuváron: nem minden kisgyermeknek természetes a hangok tiszta kiejtése

    A gyermekek beszédkészségének későbbi kialakulását biológiai, genetikai, környezeti vagy egyéb fejlődési rendellenességekből fakadó problémák is okozhatják, ezért rendkívül fontos, hogy a logopédiai fejlesztés minél korábban megkezdődjön.

  • Összevont csoportokkal, de nyáron is működik a beledi óvoda

    A 2025/2026-os nevelési év végéhez közeledve egyre különlegesebb programokon vehettek részt a beledi óvodások: gyermeknapot és családi napot szerveztek a kicsiknek és a nagyoknak.

  • Kéményseprő-ipari szolgáltatásokkal kapcsolatos lakossági felhívás

    Az utóbbi időszakban a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz több lakossági bejelentés érkezett, miszerint magáncégek több vármegyei településen a katasztrófavédelem megbízottjainak kiadva magukat keresik fel a házakat kéményellenőrzés céljából.