A népzenei együttes a kezdőktől a haladókig mindenkit vár a sorai közé, és aki úgy dönt, hogy velük tölti szabadidejét, mozgalmas hetekre, hónapokra számíthat, hisz az idei esztendőre is rengeteg programot terveznek.
A 2006-ban alakult Szárazfa Nyugat-dunántúli Népzenei Egyesületet csornai, szombathelyi,
kőszegi zenészek alkotják, akik muzsikájukkal főleg a rábaközi közönséget örvendeztetik meg.
– Népzenei koncerteket, táborokat és táncházakat szervezünk. Ilyen sorozatunk volt már Csornán, illetve több Csorna környéki településen. Jelenleg leaderes pályázat adta a lehetőséget, hogy hat alkalomból álló találkozót szervezzünk a kis falvakban – mondta Tudós Tamás egyesületi tag. A kicsiktől az idősebbekig mindenki részt vehet a zenés-táncos családi délutánon – hangzott az interjúban. A játszóházban a gyerekek kiélhetik kreativitásukat, a néprajzi előadást pedig Horváth Győző tartotta meg.
Gombás Zsolt egy évvel később csatlakozott az 1988-ban alakult bágyogszováti néptáncegyütteshez. 1997 után kb. tízéves szünet következett, mígnem 2010 októberében néhányan úgy gondolták, érdemes lenne újjáéleszteni a csapatot. A Rozmaring Hagyományőrző Néptánc Egyesülethez a legkisebbektől a nyugdíjasokig sokan beléptek – mesélte az együttes elnöke. A huszonkét fős taglétszám egy ideje állandósulni látszik. A kezdőket és haladókat a kapuvári Simon András és felesége oktatja a lépésekre. A táncosokkal korábban Szita Zoltán foglalkozott, aki mostanság a művészeti iskolában „teljesít szolgálatot – derült ki a beszélgetésből.
© MOLNÁR TV. KFT.
Beküldés dátuma: 2014. 04. 22.
Élménybeszámoló a szentföldi zarándoklatról
A zarándokok visszatértek az élet kezdetéhez, az elcsendesedéshez. Izraelben tudatosították magukban, hogy mennyire fontos a kezdeteknél a megszólítottság – mondta Henczel Szabolcs, aki huszonhat társával látogatott el a Közel-keleti Szentföldre.
Élménybeszámoló a szentföldi zarándoklatról
A zarándokok visszatértek az élet kezdetéhez, az elcsendesedéshez. Izraelben tudatosították magukban, hogy mennyire fontos a kezdeteknél a megszólítottság – mondta Henczel Szabolcs, aki huszonhat társával látogatott el a Közel-keleti Szentföldre.
A floor curling összehozza az ép gyerekeket „mássággal” élő társaikkal
Az Arany János EGYMI-ben nagyon örülnek, hogy tavaly lehetőséget kaptak a curling játék kipróbálására, valamint a floor curling birtokba vételére az iskolában, ami fantasztikus lehetőség a gyerekeknek.
Kapuváron jól teljesítettek 1/a osztályosok, és ügyesen vették az akadályokat
Ideális létszámmal – 12 kislánnyal és 7 kisfiúval – indult a 2026/2027-es tanév a Kapuvár Térségi Általános Iskola 1/a osztályában.
Idén ismét farsangi forgatag töltötte meg Csorna főutcáját és főterét
Farsang csúcspontja a karnevál, hagyományos magyar nevén „a farsang farka”. Ez a farsangvasárnaptól húshagyókeddig tartó utolsó három nap, ami nagy mulatságok közepette, valójában télbúcsúztató is.
Három castrumos érem a Kyokushin Karate Magyar Bajnokságon
Február 14-n rendezték Veszprémben a Felnőtt és U21-es Kyokushin Karate Magyar Bajnokságot, amelyen a Castrum SC Kapuvár három versenyzője három dobogós helyet vívott ki.