Több mint másfél éve együtt praktizálnak

Dr. Hoffer Imre fia már gimnazista korában orvosnak készült, és édesapja nyomdokait követve ő is a szegedi egyetemen szerezte meg diplomáját, a gyakorlati éveket pedig a kapuvári  kórházban töltötte. A fiatal doktornak mindig volt kihez fordulnia tanácsért, hiszen a két orvos gyakran konzultált egymással. A házhelyi városrészen lévő orvosi rendelő nem teszi lehetővé, hogy egy időben több beteggel foglalkozzanak. Amikor az egyik Hoffer fogadja  páciensét, másikuk az ellátási területen teszi hasznossá magát, így a sürgős hívások miatt sem szakad meg a rendelés folyamatossága.
A szakma úgy ítéli meg, hogy a két Hoffer jól kiegészíti egymást.
Esetükben a családi kötődést és a munkakapcsolatot nem lehet élesen szétválasztani, de ezt egyikük sem bánja. Az apa örömébe féltés is vegyül, hiszen nem könnyű a stresszel terhelt pálya. – Fiamat jó szakembernek tartom, ezért felnézek rá – mondta az idősebb orvos, aki kész befogadni a fiatalabb generáció által megszerzett tudást és az újdonságokat.
Dr. Hoffer Dániel tavaly szerezte meg a háziorvosi szakvizsgát, egy éve pedig elkezdte a foglalkozás-egészségügyi szakképzést, s ha minden jól megy, négy esztendő múlva az erről szóló bizonyítvány is a kezében lesz. A sokoldalú fiatalember ezzel párhuzamosan a budapesti műszaki egyetemen  munkavédelmi ismereteket tanul. A kezdő orvos szerencsés helyzetben van, mert környezete mindenben segíti őt.  – Mindenkinek plusz töltetet ad, ha az édesapjával dolgozhat együtt, de egyébként is jó a munkamorál és a hangulat. A betegeket is szeretem, akik közvetlenek és kedvesek;  bízom benne, hogy ők is elfogadnak – adott hangot elégedettségének dr. Hoffer Dániel, aki az infrastrukturális eszközökben sem talál kifogásolnivalót.
A legtöbb háziorvos, miután befejezte a képzést, magára van utalva, és az sincs, akivel napi szinten meg tudná beszélni a problémáit. Nem csoda, hogy ifjabb Hoffer és felesége úgy döntöttek, hogy Kapuváron tervezik jövőjüket.
Beküldés dátuma: 2012. 01. 25.

Kapcsolódó hírek

További hírek

  • Összefoglaló a 2026. február 26-i képviselő-testületi ülésen meghozott döntésekről

    Kapuvár Városi Önkormányzat képviselő-testülete 2026. április 23-án megtartotta soron következő ülését, melyen az alábbi napirendi pontokat tárgyalta:   A képviselő-testület elfogadta a Kapuvári Polgármesteri Hivatal 2025.

  • Bölcsődék Napja Csornán

    Dr. Bónáné dr. Németh Katalin polgármester és dr. Földesi Tamás jegyző a Bölcsődék Napja alkalmából köszöntötte az elhivatott bölcsődei dolgozókat, akik felbecsülhetetlen értéket hoznak létre a családok számára.

  • 16. Beledi Nyugdíjas Olimpia: az idősebbek minél tovább aktívak legyenek

    Tizenhatodik alkalommal rendezték meg a Beledi Nyugdíjas Olimpiát. A város nagy hagyományokra visszatekintő, népszerű sporteseménye elsősorban az idősekről szól, ugyanakkor a fiatalok is aktívan részt vesznek a szervezésben, és a programok lebonyolításában.

  • A csornai Idősek Napközi Otthona felhívása

    Kedves Idősek és Hozzátartozók! Ha Ön, idős hozzátartozójának szeretne egy támogató és gondoskodó közösséget biztosítani, vagy ha Ön maga keres egy melegszívű, barátságos társaságot, itt a helye! A csornai Idősek Napközi Otthona szeretettel várja mindazokat, akik társaságra, szórakozásra vágynak, vagy ha úgy érzik, hogy magányosak! Szolgáltatásaink:  - igény szerint 1 x-i meleg étkezést biztosítunk- szabadidős programokon való részvételi lehetőséget ajánlunk- intézzük hivatalos ügyeit- közreműködünk személyi higiéniája megtartásában Célunk, hogy egy biztonságos, barátságos és szeretetteljes közösségi teret teremtsünk, ahol az idősek nem érzik magukat egyedül, hanem újra átélhetik a közösséghez tartozás örömét.

  • Rákóczi-vár a csornai katolikus iskolában

    2026. április 16-án érkezett utolsó állomásához a csornai II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola beiratkozási programsorozata.