Virágvasárnap, Nagyhétfőn és Nagykedden, három estét vesz igénybe a premontreiek szokásos nagyböjti lelki gyakorlata, az ún. Triduum, melyre mindig egy meghívott vendéggel készülnek.
Godzsa T. István elmondta, hogy idén Böcskei Győző, a Győri Székesegyház plébánosa, egykori csornai káplán segítségével hangolódnak rá Húsvét ünnepére. Este hat órakor kezdődnek a lelki gyakorlatos szentmisék, előtte pedig Győző atya gyóntat a premontrei templomban. Az ünnepi ráhangolódás, elmélkedés arra szolgál, hogy a szerzetesek elvonatkoztassanak a szürke hétköznapoktól.
Nagyhéten minden nap este hatkor kezdődnek a szertartások, szentmisék. Nagycsütörtökön is ebben az időpontban lesz az Utolsó vacsora emlékezetére bemutatott, lábmosás szertartásával egybekötött szentmise. Nagypéntek délután negyed hattól indul a keresztút a külső udvartól, rossz idő esetén a rendezvényt a templomban tartják meg. Este hat órakor veszi kezdetét az ún. csonka mise, mely a hagyományos nagypénteki szertartást jelenti.
Nagyszombat este fél tízkor kezdődik a tűzszenteléssel egybekötött olvasmányos imaóra, ami nem szentmise, hanem kb. háromnegyed órás imádság – tette hozzá a premontrei szerzetes. Az ételszenteléssel egybekötött feltámadási szentmise húsvét vasárnap reggel ha órakor lesz. A további ünnepi szentmisére vasárnap délelőtt tizenegy órakor és este hatkor kerül sor a szokásos módon, melyre szeretettel várják a híveket.
A Csornai Premontrei Prépostság közösségének sokat jelent, hogy a Rábaközi Televízió több éve, heti egy alkalommal szentmisét közvetít a premontrei templomból, ezenkívül időről időre tudósít a szerzetesek életéről a tévé adásaiban és nyomtatott formában. A média sokkal nagyobb nyilvánosságot biztosít számukra, így egyre több embert elérnek, azokat is, akik nem tudnak személyesen részt venni a miséken, elmélkedéseken. A helyiek szívügyüknek tekintik, hogy az interneten keresztül is láthatják a szentmisét – fogalmazott Godzsa T. István.
Beküldés dátuma: 2023. 04. 05.
Bölcsődék Napja Csornán
Dr. Bónáné dr. Németh Katalin polgármester és dr. Földesi Tamás jegyző a Bölcsődék Napja alkalmából köszöntötte az elhivatott bölcsődei dolgozókat, akik felbecsülhetetlen értéket hoznak létre a családok számára.
Összefoglaló a 2026. február 26-i képviselő-testületi ülésen meghozott döntésekről
Kapuvár Városi Önkormányzat képviselő-testülete 2026. április 23-án megtartotta soron következő ülését, melyen az alábbi napirendi pontokat tárgyalta: A képviselő-testület elfogadta a Kapuvári Polgármesteri Hivatal 2025.
Bölcsődék Napja Csornán
Dr. Bónáné dr. Németh Katalin polgármester és dr. Földesi Tamás jegyző a Bölcsődék Napja alkalmából köszöntötte az elhivatott bölcsődei dolgozókat, akik felbecsülhetetlen értéket hoznak létre a családok számára.
16. Beledi Nyugdíjas Olimpia: az idősebbek minél tovább aktívak legyenek
Tizenhatodik alkalommal rendezték meg a Beledi Nyugdíjas Olimpiát. A város nagy hagyományokra visszatekintő, népszerű sporteseménye elsősorban az idősekről szól, ugyanakkor a fiatalok is aktívan részt vesznek a szervezésben, és a programok lebonyolításában.
A csornai Idősek Napközi Otthona felhívása
Kedves Idősek és Hozzátartozók! Ha Ön, idős hozzátartozójának szeretne egy támogató és gondoskodó közösséget biztosítani, vagy ha Ön maga keres egy melegszívű, barátságos társaságot, itt a helye! A csornai Idősek Napközi Otthona szeretettel várja mindazokat, akik társaságra, szórakozásra vágynak, vagy ha úgy érzik, hogy magányosak! Szolgáltatásaink: - igény szerint 1 x-i meleg étkezést biztosítunk- szabadidős programokon való részvételi lehetőséget ajánlunk- intézzük hivatalos ügyeit- közreműködünk személyi higiéniája megtartásában Célunk, hogy egy biztonságos, barátságos és szeretetteljes közösségi teret teremtsünk, ahol az idősek nem érzik magukat egyedül, hanem újra átélhetik a közösséghez tartozás örömét.
Rákóczi-vár a csornai katolikus iskolában
2026. április 16-án érkezett utolsó állomásához a csornai II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola beiratkozási programsorozata.