– A legnagyobb tisztelettel adózom önöknek korosztályom nevében – fogalmazott Gyopáros Alpár a negyedik alkalommal megrendezett Rábaközi Nyugdíjasok Kulturális Seregszemléjén. Csorna város civil alapjából nyújt anyagi támogatást az idősek találkozójának megszervezéséhez, a térség országgyűlési képviselője pedig ötvenezer forinttal járulna hozzá a folytatáshoz, amennyiben az egyesületnek nem sikerül pályázati forrást szereznie.
A Rábaközi Nyugdíjasok Kulturális Seregszemléje idén Antal Árpád nótájával indult. Bella Imréné a rendezvény fővédnöke, dr. Bónáné dr. Németh Katalin nevében szólt a nyugdíjasokhoz. – Nagyon örülünk, hogy fáradságot nem kímélve ismét megszervezték a rábaközi nyugdíjasok seregszemléjét. Barátságok, kapcsolatok alakulnak a rendezvények során, a régi ismerősökkel pedig újra találkozhatunk, ami elmondhatatlan öröm az ember számára – mondta a csornai önkormányzat képviselője. Az idősebbek segítik a fiatalabb generáció közösségépítését, amire nagy szükség van, hisz tudjuk: közösségben az erő! – tette hozzá.
Tiszteletreméltó a Csornai Írisz Nyugdíjas Egyesület fáradhatatlan munkája, mellyel idén is megszervezték a Rábaközi Nyugdíjasok Kulturális Seregszemléjét – mondta a térség országgyűlési képviselője. Gyopáros Alpár hozzátette: – Nagyon sokszor találkozom Önökkel saját településükön és másutt, ahol fellépnek, és mindig mosolyt csalnak az arcunkra és vörösre tapsoljuk a tenyerünket. Korosztályom nevében kérdezhetem: Hol lennénk Önök nélkül? Bátran mondhatjuk, hogy sehol, hisz’ olyan sok mindent köszönhetünk önöknek. Elsősorban a létünket, azt, hogy felneveltek bennünket, megtanítottak minket olvasni, hogy kézen fogva elvittek a templomba.
A nyugdíjasokhoz szólva kifejtette: A hagyományok ápolásán túl kulturális tevékenységükkel új dolgokat teremtenek, mint például a mostani seregszemlét. Az idősebbek aktív résztvevői a nemzeti ünnepeinkről való megemlékezéseknek, ami nélkül lehet, hogy az ilyen kivételes alkalmak létre sem jönnének.
A közélet szereplőinek felelőssége, hogy a legbölcsebb és legtapasztaltabb korosztály tagjai mind a hétköznapokban, mind a közéleti színtéren megkapják a nekik kijáró tiszteletet – hangsúlyozta Gyopáros Alpár, aki a pártpolitikát félretéve szokott megszólalni a helyi rendezvényeken. Most azonban kivételt kellett tennie, felhívva a figyelmet a negatív tapasztalatokra: „A tömegközlekedési járműveken a mobiljukba merülő diákok észre sem veszik, hogy esetleg átadhatnák ülőhelyüket az állva maradt idősebbeknek. A politikai közbeszédben pedig nemrég történt az a sajnálatos eset, amikor az egyik parlamenti párt elnöke durván, tiszteletlenül nyilatkozott a „szépkorúakról”. Gyopáros Alpár szerint a nyugdíjasok jelentős része kimondatlanul is tudja, hogy mely politikai pártról van szó. „Mégis mit lehet tenni ilyen esetben? Az a minimum, hogy a minősíthetetlen módon megnyilvánuló közéleti szereplőket a leghatározottabban visszautasítsuk!”.
A csornai önkormányzat komoly összeggel támogatta civil alapjából az idei kulturális seregszemlét. A megyei önkormányzat 2014/2015-ben pályázati forrásban részesítette a nyugdíjasok rendezvényét. Gyopáros Alpár azzal a kéréssel fordult Németh Zoltánhoz, a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés elnökéhez, hogy anyagi támogatásukkal segítsék a rábaközi nyugdíjasok rendezvényét. Amennyiben a megyei önkormányzat forráshiány miatt mégsem tudná támogatni a Csornai Írisz Nyugdíjas Egyesület pályázatát, Gyopáros Alpár megígérte, hogy saját tiszteletdíjából minden évben ötvenezer forinttal pótolja ki a seregszemlére fordítandó költségeket.
Szalayné Galambosi Tímea arról beszélt, hogy a Csornai Írisz Nyugdíjas Egyesület tagjai nemcsak részt vesznek egymás életében, hanem foglalkoznak is egymás életével, értelmet adva mindennapjaiknak. A csornai művelődési központ és könyvtár igazgatója szerint a seregszemlén fellépő nyugdíjasok rácáfolnak arra a megállapításra, mely szerint az idősek bár tudják, hogy mit akarnak, még sincs elég erejük megvalósítani céljaikat. Hozzátette: – Önökben ott az erő és a kitartás.
– Mertünk nagyot álmodni, és az álom valóra vált. Ennek bizonyítéka, hogy a rábaközi „örökifjak” valami rendhagyót teremtettek. Évről évre elhoznak és bemutatnak valamit a Rábaköz gazdag hagyományvilágából, életkedvükből, tenni akarásukból, alkotókészségükből – köszöntötte a résztvevőket Horváth Imréné, a Csornai Írisz Nyugdíjas Egyesület elnöke.
A Rábaközi Nyugdíjasok Kulturális Seregszemléjén fellépett Rábakecöl, Ikrény, Beled, Csorna, Mihályi, Hövej, Himod, Gyóró, Rábapordány, Rábaszentandrás, Kisfalud, Farád, Mosonmagyaróvár, Acsalag, Enese, Dör és Edve nyugdíjas csapata. Az ikrényi Németh Györgyné népdalokat énekelt, a Sopronból érkező Wéber Károlyné pedig szavalatával szórakoztatta a közönséget.
Beküldés dátuma: 2017. 10. 11.
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékeztek Beleden
A szabadság, az összetartozás és a hazaszeretet olyan értékek, amelyek nélkül egy nemzet sem lehet igazán erős – hangsúlyozta Csóka Gergely a beledi tornacsarnokban rendezett városi ünnepségen.
Ünnepi megemlékezés Kapuváron
A történelem számtalanszor igazolja a mondást, miszerint minden sikeres férfi mögött ott áll egy erős nő – fogalmazott Gyopáros Alpár az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett városi ünnepségen.
Dr. Ruzsicska Tibor 65 éve a gyógyítás szolgálatában
Dr. Ruzsicska Tibor pályafutásának kezdete óta rengeteget változtak a szakmai körülmények, és alakult az emberek életfelfogása, de a főorvos 65 évvel ezelőtti diplomaosztója óta valami mégis állandó: úgy érzi, tevékeny, alkotó emberként élete végéig képeznie kell magát.
Zökkenőmentes tanévkezdés, magabiztos folytatás a kapuvári 1/b-ben
Vargáné Bakó Bernadett nagyon örült annak, hogy a mostani elsősök úgy érkeztek az iskolába, hogy egyikük se tudott írni és olvasni, így egyenlő esélyekkel kezdték meg tanulmányaikat az általános iskolában.