Apa miért csinálod ezt? - kérdezték először Molnár Győzőt a gyermekei. A vállalkozó elmondta: jó érzéssel tölti el, amikor a kisebbek és nagyobbak izgalommal készülnek a versenyekre, s utólag is szívesen beszélnek az együtt töltött kellemes percekről. Molnár Győző nem bízta a véletlenre a szervezést, mert végigkövette a tóközi társulás kónyi rendezvényét, hogy tapasztalatokat szerezzen. Mióta nincs a faluban iskola, mint szülő sem tudja pontosan követni a tanulók testi fejlődését, de le a kalappal a résztvevők előtt, mert ügyesen és fürgén vették az akadályokat. - Úgy gondoltam, hogy nemcsak az első helyezetteket kell értékelni, hanem akár a harmadikat, negyediket és ötödiket is. Ők is mindent megtettek a mai napon azért, hogy elismerő oklevelet kapjanak - fogalmazott a szervező, aki karatézó kisfiánál észrevette, hogy még a bronzéremnek is mennyire örül.
A döri vállalkozó egyelőre többnapos rendezvényen nem töri a fejét, mert munkája mellett ennyire futotta idejéből, de úgy tűnik, nagyon örülnek a lehetőségnek a helyiek. Molnár Győző felbuzdulva a sikeren, összeszedi minden erejét, és jövőre már más településekről is várja a jelentkezőket.
Beküldés dátuma: -0001. 11. 30.
-
Beled apraja-nagyja részt vett az idei Márton-napon
A szervezők alaposan felkészültek a 2023-ban megrendezett beledi Márton-napi mulatságra. Rácz Árpádné intézményvezető megköszönte a Beledi Egyesített Szociális Központ munkatársainak és a segítőiknek a rengeteg ötletet, valamint a rendezvény színvonalas lebonyolítását.
-
Beled apraja-nagyja részt vett az idei Márton-napon
A szervezők alaposan felkészültek a 2023-ban megrendezett beledi Márton-napi mulatságra. Rácz Árpádné intézményvezető megköszönte a Beledi Egyesített Szociális Központ munkatársainak és a segítőiknek a rengeteg ötletet, valamint a rendezvény színvonalas lebonyolítását.
-
Bemutatkozott a csornai Hunyadi mb. igazgatója
Kis város, ahol ráadásul mindig fúj a szél – osztotta meg Pál Melinda Csornára költözése utáni első tapasztalatait a Rábaközi Televízióval.
-
Megszépültek a parkolók és a szervizút a Soproni úton
A csornai önkormányzat folytatja a meglévő, de rossz állapotú parkolók felújítását és lehetőség szerint újakat is terveznek.
-
A reformáció emléknapja - Ihász Beatrix beszélt az évfordulóról
– Jézus Krisztus által olyan Istent ismert meg Luther Márton, aki megváltót küldött az ember számára, hogy ne kelljen a bűnei miatt aggódnia.
-
Zökkenőmentes tanévkezdés az 1/a-ban
Kedves, aranyos gyerekek járnak a kapuvári Széchenyi 1/a osztályába, ahol vidám pezsgéssel telnek a „dolgos” hétköznapok.