Kapuváron, illetve a város térségében élők ha akarnak, találnak maguknak munkát, sőt annyira megfordult a trend, hogy egyes ágazatokban munkaerő hiány van. A településen működő cégek megtalálták a számításukat, ezért a közeljövőben fejleszteni szeretnének – jegyezte meg a város polgármestere, aki Gyopáros Alpár országgyűlési képviselővel közösen tájékoztatta a közvéleményt a város gazdasági helyzetéről.
Hosszú idő után méltó környezetbe kerültek a Kapukom Kft. munkatársai – mondta Gyopáros Alpár az ipari parki fejlesztéseket is koordináló kft. telephelyének átadórendezvényén. Ez a beruházás szépen illeszkedik a város törekvéseihez – folytatta a térség országgyűlési képviselője –, melynek további példája az ipari parkban történő fejlesztés, ahol a kisebb cégek, a helyhiánnyal küzdő vállalkozások mind-mind otthonra leltek az elmúlt években.
– Szívből gratulálunk a Kapukom ügyvezetőjének és Hámori György polgármesternek, aki ugyanúgy, ahogy az eddig, a közeljövőben is maximálisan élvezi a Kormány támogatását nemcsak a gazdaságfejlesztési projektek tekintetében, hanem minden városfejlesztési elképzelésben.
Gyopáros Alpár szerette volna érzékeltetni, hogy honnan indult, és hová jutott hazánk, továbbá a Rábaköz gazdasága Orbán Viktor második, 2010-es kormányalakításától kezdve: arányában Kapuváron jobb volt a helyzet, de akkoriban közel egymillió munkanélküli volt Magyarországon, és a tudatos gazdaságfejlesztési programnak köszönhetően megindult a fejlődés. Ékes példája ennek a folyamatnak Kapuvár, ahol a kedvező gazdasági környezetnek köszönhetően benépesült az ipari park is. A korábbiak mellett új cégek kezdték meg működésüket. Ma már országosan alacsony a munkanélküliség. A tudatos tervezésnek és a kormánnyal való hatékony együttműködésnek köszönhetően Kapuváron és környékén egy százalék körül mozog a munkanélküliségi ráta. Az országgyűlési képviselő a bérszínvonal változással kapcsolatban megjegyezte: 2010-ben 70 ezer forint környékén volt a minibálbér, ma pedig majdnem a háromszorosát tapasztaljuk.
Hámori György elöljáróban megjegyezte: Ahhoz, hogy Kapuvár ilyen sikereket ért el, az országgyűlési képviselő jelentősen hozzájárult.
– Az ipari parkban valóban komoly fejlesztések történtek. A Győr felől érkezők láthatják a városkaput, amely az ipari park 2-es számú útjának a bevezetője. A kapuváriak nagyon sokáig úgy hívták, hogy „út a semmibe”. Bekötésre került az M85-ösre, így az ipari park ezen keresztül is megközelíthető – mondta a polgármester, hozzátéve: Az elkövetkezendő időszak fejlesztései ezen út mentén fognak megvalósulni.
A városvezető is elégedett a Kapukom Kft. új helyével, ahol megfelelő körülmények között dolgozhatnak a cég munkatársai. Az infrastruktúra fejlesztés ezzel nem áll meg, mert lépést kell tartani a mai korral – fogalmazott. A munkaerőhiányt náluk is lehet érezni, ezért a gépesítés felé szeretnének elmozdulni.
Az inkubátorházban jelenleg két cég tevékenykedik: az egyik kutyatápokat forgalmaz. A Laurastarnál csúcsminőségű vasalók gyártásával és szervizelésével foglalkoznak, újabban pedig logisztikai feladatokat is ellátnak. Az önkormányzattól és magánszemélyektől plusz telkeket vásároltak, mert szeretnék Kapuvárra hozni a gyártóbázist is. Az Intretech Hungary Kft. szintén további fejlesztéseket tervez a településen.
Hámori György a város régebbi, 100-200 főt foglalkoztató üzemeiről is beszélt: Az Ipartelepi úton működő az LV Metal Gépgyártó és Forgalmazó Kft.-nél a vevők megrendeléseinek növekedése és
partnereik számának bővülése miatt folyamatosan fejlesztenek. A Diadalnál főleg női munkaerőt alkalmaznak, és szintén a nagyobbak közé tartozik a Provertha Zrt., mely a város gazdasági életének zászlóshajójaként működik hosszú ideje. Az országos hírű Cserpes Sajtműhely Kft. központja Kapuváron található.
Az osztrák fizetésekkel nem lehet felvenni a versenyt, de aki helyben szeretne dolgozni, biztos, hogy talál magának munkahelyet – jegyezte meg a polgármester, majd köszönetet mondott a kisebb vállalkozásoknak, melyek inkább a szolgáltatóiparhoz teszik hozzá a maguk részét.
Kapuváron az adóbevétel szempontjából nem igazán vették észre a pandémiás időszakot
Könnyebbség a cégeknek, hogy a Kormány lecsökkentette egy százalékra az iparűzési adót, a város viszont maradéktalanul megkapta az államtól a hiányzó összeget.
2025. április 8-án tartották a Széchenyi iskolák találkozóját Kapuváron. Nem véletlen az időpontválasztás, hiszen 165 éve ezen a napon hunyt el Széchenyi István.
Mi lenne, ha reggel nem autóba ülnél, hanem helyette gyalog indulnál el az iskolába, vagy akár kerékpárral, esetleg rollerrel érkeznél? Majdnem mindegy, csak mozogj minél többet! Ha gyűjtöd a „zöld” pontokat, nemcsak magaddal teszel jót, mert egészségesebb leszel, de az iskoládnak is segítesz, mert hasznos nyereménytárgyakhoz juttathatod a közösségedet.
Napjainkra tömeges méreteket öltenek az internetes csalások – fogalmazott a bűnmegelőzési főelőadó.
Nem véletlenül jöttek el ennyien, és aki itt van, annak nagyon sokat jelent a nemes szellemben megrendezett verseny – fogalmazott Major Jenő a 15.
Henczel Szabolcs szerint húsvét alkalmával különösen aktuális a szeretet forrásáról és mélységeiről való elmélkedés.
2025. április 8-án tartották a Széchenyi iskolák találkozóját Kapuváron. Nem véletlen az időpontválasztás, hiszen 165 éve ezen a napon hunyt el Széchenyi István.