A 43 éve Fertődön élő dr. Kovács Gyula Budapest talán legszebb városrészének tartja szűkebben vett szülőföldjét, a Kós Károly által tervezett Wekerletelepet. A nyugalmazott háziorvost bárhova is vetette a sors, mindig csodásan érzete magát. A kistisztviselő édesapa, és a háztartásbeli édesanya két gyermeket nevelt fel a munkásnegyedben. Riportalanyunk szerencsésnek érezi magát, hogy a Mester utcai Fáy András Gimnáziumban tanulhatott, ahol több kitűnő hazai tudósunk érettségizett. A Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karáról fél évfolyamokat helyeztek el a KÖJÁL-hoz vagy a katonasághoz, tehát akkoriban nem maguk döntöttek a szakirányról. Könnyebbséget jelentett Kovács Gyulának, amikor a bizottság megkérdezte tőle, hogy mi akar lenni. Válasza őszintén jött: nagyvárosban belgyógyász. Nem sok jóval biztatták, legfeljebb Miskolcra engedték volna ideggyógyásznak, vagy Székesfehérvárra körzeti orvosnak. Egyiket sem akarta, így a kapuvári belgyógyászaton kötött ki. A riportalany hozzátette: nem akar a fellegekbe beszélni, de szerinte jobb volt a kapuvári belgyógyászat, mint a soproni. A doktor a körülmények megváltozása miatt hét év után érezte úgy, hogy lépnie kell. Fertődön 1970-ben kezdte praxisát. Igaz, öt nap múlva hívták volna a MÁV Kórházba is, de ekkora elhatározta magát, és letelepedett az északnyugati községben.
Dr. Kovács Gyula több évtizednyi gyógyítással a háta mögött úgy véli, nagyon megváltozott körülötte a világ, és maga az orvostudomány. Szakmája sokat fejlődött pályakezdése óta, s az akkor újdonságnak számító műtéteket ma már napi szinten végzik. A háziorvos úgy érzi, hogy elfogulatlanság nélkül mondhatja: betegei néha családtagjaiknál is jobban szerették. – Minden bizalmukat és reményüket belém vetették, ezért néha úgy éreztem, ez már sok – mondta a tíz éve nyugdíjba vonult doktor, akit szintén nem kímélt meg a betegség. Az ország egyik legjobb sebésze operálta szívbillentyű hibával.
A belgyógyász szakvizsgával rendelkező dr. Kovács Gyula 50 évvel ezelőtt végzett a budapesti Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karán, ezért nemrég aranyoklevelet vehetett át. Sikeres pályafutása során mindvégig mellette állt felesége, akivel három gyermeket neveltek fel. Az öt unokával megáldott nagypapa legnagyobb fia építészmérnök lett, lánya közgazgasági egyetemet végzett, kisebbik fia pedig a büntetés-végrehajtásban helyezkedett el. Az orvos szerint minden eredményes életút szempontjából döntő a jó házasság, ezért értetlenül szemléli a rengeteg bontópert. Az egész társadalom működésében a családé lenne a legfontosabb szerep. Hivatása diktálta, hogy másokon segítsen, és a dupla körzetet, ügyeletet, valamint mellékállásokat vállaló orvos úgy érzi, családjáért is sokat tett.
Dr. Kovács Gyula díszokleveléhez stábunk gratulációját örömmel fogadta. – Köszönöm, hogy életjelet adhattam, és marad utánam valamilyen emlék – búcsúzott el a tévénézőktől a nyugalmazott orvos, akinek a legfontosabb, hogy jó egészséget kívánjunk.
Beküldés dátuma: 2013. 11. 22.
-
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
-
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
-
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
-
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
-
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
-
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.