Idén februárban indult útjára az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség Szólj
bele a közéletbe című kampánya, mellyel azt szeretnék elérni, hogy minél több fiatal kapcsolódjon be a párbeszédbe. Stágel Bence, a KDNP országgyűlési képviselője szerint mostanában számos olyan felmérés látott napvilágot a fiatalok demokráciafelfogásáról, amely aggodalomra adhat okot. A megkérdezett 15 és 35 év közötti korosztály egyharmada mondta azt, hogy neki teljesen mindegy, hogy demokráciában vagy diktatúrában él, egytizedük pedig kimondottan az utóbbit szeretné. Ezek az eredmények indították a szövetséget arra az elhatározásra, hogy megszólítják a fiatalokat. Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség országos elnöke továbbá beszámolt arról az ígéretről, melyet a csornai “X”-esektől kapott: ők is szeretnének hozzájárulni a nemzetpolitikai célkitűzések eléréséhez, és felveszik a kapcsolatot a felvidéki Via Nova ifjúsági csoporttal.
Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség 20 fővel megalakult csornai alapszervezetének tagjai a helyi fidelitaszosokkal képzelik el a jövőjüket, ezért közösen fogják megszervezni minden rendezvényüket. Antal Krisztián, a csornai csapat elnöke leszögezte: közelebb kellene vinni a fiatalokat a politikához, hogy a lehető legtöbb csatornán keresztül szólhassanak bele a közéletbe. A csornaiak alapvetően nem fognak eltérni az országos szervezet céljaitól, ezért kiemelt feladatnak tekintik a közösségépítő programok szervezését. Az év második felében a Fidelitasszal közösen beszélgetős estéket rendeznek a településen. A kereszténység iránt elkötelezett, polgári gondolkodású, konzervatív értékrendet képviselő tagokat várnak az új szervezetbe – tette hozzá Antal Krisztián.
Beküldés dátuma: 2011. 07. 20.
Üresen marad a gyönyörűen felújított gyermekorvosi rendelő?
Major Jenő, Beled Város polgármestere arról számolt be a Rábaközi Médiacentrumnak, hogy új fejezethez érkezett küzdelmük a helyi ellátást biztosító orvosokért.
Üresen marad a gyönyörűen felújított gyermekorvosi rendelő?
Major Jenő, Beled Város polgármestere arról számolt be a Rábaközi Médiacentrumnak, hogy új fejezethez érkezett küzdelmük a helyi ellátást biztosító orvosokért.
Rákóczi-jubileum: a csornai katolikus intézmény ünnepségsorozata
A II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola több hónapig tartó rendezvénysorozattal ünnepli a névadó fejedelem születésének 350.
A húsvét nem más, mint Isten végtelen kegyelmének és irgalmának megmutatkozása
Húsvétkor a tavasz beköszöntét ünnepeljük, azt, hogy újraéled a természet, és a természet megújulása kapcsán ünnepeljük Jézus Krisztus feltámadását is.
Rákóczi350 - Ünnepi megemlékezés és konferencia Kapuváron
II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulója alkalmából ünnepi megemlékezést és történelmi konferenciát tartottak Kapuváron.
A tűz keletkezése otthonainkban és a tűzjelzés
A Csornai Nyugdíjas Akadémia 2026-os tavaszi szemeszterének második előadásán az otthoni tűzesetekről és a tűzjelzésről hallhattak kimerítő tájékoztatót az érdeklődők.