A képviselő-testület döntésének értelmében idén szeptembertől a négy helyett három csoport működik a beledi óvodában. Mivel maximum 90 gyermeket helyezhetnek el, a termeket is át kellett rendezni, és szétosztották a megszűnő csoportszoba berendezéseit.
fogják igénybe venni. Az első nap az új óvodásoknak a legizgalmasabb, ezért az intézmény egy héttel korábban lehetővé tette a szülőknek, hogy bejárjanak gyermekeikkel, akik így könnyebben megszokták a számukra ismeretlen környezetet. A családi napköziből érkezett csemeték még hamarabb beilleszkedtek, hiszen nekik nem volt ismeretlen a közösségi szellem. Hogy minél kisebb törés érje a gyerekeket, a barátok és ismerősök egy helyre kerültek.
Üresen marad a gyönyörűen felújított gyermekorvosi rendelő?
Major Jenő, Beled Város polgármestere arról számolt be a Rábaközi Médiacentrumnak, hogy új fejezethez érkezett küzdelmük a helyi ellátást biztosító orvosokért.
Üresen marad a gyönyörűen felújított gyermekorvosi rendelő?
Major Jenő, Beled Város polgármestere arról számolt be a Rábaközi Médiacentrumnak, hogy új fejezethez érkezett küzdelmük a helyi ellátást biztosító orvosokért.
Rákóczi-jubileum: a csornai katolikus intézmény ünnepségsorozata
A II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola több hónapig tartó rendezvénysorozattal ünnepli a névadó fejedelem születésének 350.
A húsvét nem más, mint Isten végtelen kegyelmének és irgalmának megmutatkozása
Húsvétkor a tavasz beköszöntét ünnepeljük, azt, hogy újraéled a természet, és a természet megújulása kapcsán ünnepeljük Jézus Krisztus feltámadását is.
Rákóczi350 - Ünnepi megemlékezés és konferencia Kapuváron
II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulója alkalmából ünnepi megemlékezést és történelmi konferenciát tartottak Kapuváron.
A tűz keletkezése otthonainkban és a tűzjelzés
A Csornai Nyugdíjas Akadémia 2026-os tavaszi szemeszterének második előadásán az otthoni tűzesetekről és a tűzjelzésről hallhattak kimerítő tájékoztatót az érdeklődők.