szennyvízelvezetés felújítása pedig szintén része a projektnek – sorolta az alpolgármester. A városháza tetőzete új héjazatot kapott, kicserélték a nyílászárókat, elkészült az utólagos vízszigetelés, továbbá megoldották a zárt csapadékvíz-elvezetést. A részben friss vakolatot kapó házban akadálymentes liftet terveznek. Korszerűsítik a régi gépkocsimegállók burkolatát, továbbá új parkolóhelyeket alakítanak ki az épület mögött. A várkertben térkövezett sétányokat hoznak létre, az automata öntözőrendszert kiépítése után pedig új növényzetet telepítenek. Ugyanez vár a Hősök parkjára, ahol medencét alakítanak ki a tervezett vízijátékhoz. A Piac teret augusztus 17-től munkaterületté nyilvánították, ezért ideiglenesen a KSE előtti parkolóban történik az árusítás. A vevők és az eladók az eddiginél sokkal kulturáltabb helyre számíthatnak, mert új asztalokat helyeznek ki, és huszonhat gépkocsimegállóval bővül a parkolási lehetőség. A pályázat konzorciumi partnereként résztvevő üzletek tulajdonosai sem maradnak ki a felújításból, mert a boltok bejáratát akadálymentesítik, és hőszigetelt ajtókra cserélik a nyílászárókat. Hiányosságok miatt újra kellett gondolni a terveket, ezért a várárokban még nem indultak el a munkálatok, de annyit már tudni, hogy az északi felére szabadtéri színpadot, az erdészet felőli részére pedig nézőteret képzeltek. A várárok zöld területe a többi parkhoz hasonlóban megújul, ezenkívül befejeződött a Szent Anna-templom utólagos vízszigetelése, és a kivitelező jelenleg a külső vakolattal van elfoglalva.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.