pályán tartott programokat Családi János ajánlotta az egybegyűltek figyelmébe. A CSSE elnöke az avatóbeszédre Horváth Pétert, a Rábaköz Vidékfejlesztési Egyesület elnökségi tagját kérte fel, aki hatékony segítséget nyújtott a LEADER-projekt lebonyolításában. A helyi közösség összetartozásának erősítése és a szabadidő értelmes eltöltése volt a célja a pályázat megfogalmazóinak – mondta az azóta járási hivatalvezetőnek kinevezett szakember, hozzátéve: 2011 őszén jelent meg a pályázati kiírás, melyre a csornai egyesület rögtön „rámozdult”. A támogatás révén megújult a sportegyesület klubhelyisége, a tetőtérben pedig a villany és a központi fűtés bevezetése után használatba vették az addig üresen álló termet, ahol pingpongasztal és asztalifoci kertül elhelyezésre. Kicserélték a nyílászárókat és a belső burkolatot, továbbá modern tévékészülékkel, DVD-lejátszóval, digitális fényképezővel és projektorral gazdagodott a sportegyesület. Mivel a közösségi tér a lakosság érdekében jött létre, az eszközöket is igénybe lehet venni. Horváth Péter emlékeztetett arra, hogy tavaly felavatták a felújított premontrei színpadot és annak környezetét, most pedig újabb kulturális, szórakozási és sportolási lehetőséggel gazdagodott Csorna.
Összefoglaló a 2026. február 26-i képviselő-testületi ülésen meghozott döntésekről
Kapuvár Városi Önkormányzat képviselő-testülete 2026. április 23-án megtartotta soron következő ülését, melyen az alábbi napirendi pontokat tárgyalta: A képviselő-testület elfogadta a Kapuvári Polgármesteri Hivatal 2025.
Összefoglaló a 2026. február 26-i képviselő-testületi ülésen meghozott döntésekről
Kapuvár Városi Önkormányzat képviselő-testülete 2026. április 23-án megtartotta soron következő ülését, melyen az alábbi napirendi pontokat tárgyalta: A képviselő-testület elfogadta a Kapuvári Polgármesteri Hivatal 2025.
Bölcsődék Napja Csornán
Dr. Bónáné dr. Németh Katalin polgármester és dr. Földesi Tamás jegyző a Bölcsődék Napja alkalmából köszöntötte az elhivatott bölcsődei dolgozókat, akik felbecsülhetetlen értéket hoznak létre a családok számára.
16. Beledi Nyugdíjas Olimpia: az idősebbek minél tovább aktívak legyenek
Tizenhatodik alkalommal rendezték meg a Beledi Nyugdíjas Olimpiát. A város nagy hagyományokra visszatekintő, népszerű sporteseménye elsősorban az idősekről szól, ugyanakkor a fiatalok is aktívan részt vesznek a szervezésben, és a programok lebonyolításában.
A csornai Idősek Napközi Otthona felhívása
Kedves Idősek és Hozzátartozók! Ha Ön, idős hozzátartozójának szeretne egy támogató és gondoskodó közösséget biztosítani, vagy ha Ön maga keres egy melegszívű, barátságos társaságot, itt a helye! A csornai Idősek Napközi Otthona szeretettel várja mindazokat, akik társaságra, szórakozásra vágynak, vagy ha úgy érzik, hogy magányosak! Szolgáltatásaink: - igény szerint 1 x-i meleg étkezést biztosítunk- szabadidős programokon való részvételi lehetőséget ajánlunk- intézzük hivatalos ügyeit- közreműködünk személyi higiéniája megtartásában Célunk, hogy egy biztonságos, barátságos és szeretetteljes közösségi teret teremtsünk, ahol az idősek nem érzik magukat egyedül, hanem újra átélhetik a közösséghez tartozás örömét.
Rákóczi-vár a csornai katolikus iskolában
2026. április 16-án érkezett utolsó állomásához a csornai II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola beiratkozási programsorozata.