Munkaköröm eléggé szerteágazó, de elsősorban a város költségvetésével foglalkozom. Ennek összeállítását, teljesítését, illetve a beszámolók készítését felügyelem – világított rá felelősségteljes teendőire a díjazott. Az elmúlt években embert próbáló feladat volt a helyi büdzsé egyensúlyának javítása Kapuváron. Az eredmény önmagáért beszél: a város harmadízben zárta le hiány nélkül az ún.pénzügyi évet. Lugosiné Kelemen Judit szakértelme mellett a költségtakarékos gazdálkodásnak köszönhető, hogy Kapuváron stabil a pénzügyi helyzet. Többnyire olyan fejlesztéseket kezdeményeztek, amelyekhez jelentős állami és uniós támogatás járult. A pénzügyi osztály dolgozói valamennyi pályázat kidolgozásában és ellenőrzésében részt vesznek, függetlenül attól, hogy az milyen területet érint. A gazdasági iroda vezetője megemlítette azt a két legnagyobb pályázatot, amelyben a hivatal részéről segítette a külsős menedzserek munkáját: ilyen a járóbeteg és az angiológiai projekt lebonyolítása. Azóta mindegyiknél megtörtént a műszaki átadás, de a zárással kapcsolatos pénzügyi elszámolás még folyamatban van. A városközpont felújítását célzó pályázat most érkezett el a támogatási szerződés megkötésének szakaszához, melyben Lugosiné Kelemen Judit a kezdetektől közreműködik.
Henczel Szabolcs a több mint egy esztendeje tartó beledi plébániai szolgálatának összegzésére válla
– Olyan típusú ember vagyok, aki közel engedi magához a többieket, ami egyrészt kihívás, de más részről problémát is jelenthet – mondta Henczel Szabolcs.
Henczel Szabolcs a több mint egy esztendeje tartó beledi plébániai szolgálatának összegzésére válla
– Olyan típusú ember vagyok, aki közel engedi magához a többieket, ami egyrészt kihívás, de más részről problémát is jelenthet – mondta Henczel Szabolcs.
Széchenyi Kupával ünnepelték a 45 éves kapuvári iskolát
1980. szeptember 1-jén vette kezdetét a tanítás a kapuvári Széchenyiben. Az intézmény 1990-ben vette fel gróf Széchenyi István nevét és még abban az évben megtartották az első Széchenyi Kupát is.
Tatai Lajos igazi lokálpatriótaként támogatja szülővárosa szépülését
Beled utcáit járva több épület, közterületi alkotás is magán viseli Tatai Lajos kezemunkájának nyomát.
A Csornai Napközi Otthonos Óvoda felkészült az épületkorszerűsítésre
Csorna óvodásai gördülékeny, zavartalan nyári időszakon vannak túl, mely a gyerekek életkori sajátosságaiknak, igényeinek megfelelő szabadidős programokkal telt el.
Látványos felújítások a Kapuvár Térségi Általános Iskola valamennyi telephelyén
A Kapuvár Térségi Általános Iskolában 700 tanuló kezdte meg a 2025/2026-os tanévet. Idén ősszel is három első osztályt indítottak: egyet Gartán, kettőt pedig a Széchenyiben, és vidéken is szép számmal vannak elsős tanulók.