Gyopáros Alpár nyári riportsorozatának végén a kulturális élet koronavírus-járvány utáni újraindulásáról beszélt. Úgy véli, hogy az igazi „ereszd el a hajad” jellegű közös szórakozásra csak a falunapok megtartásával került sor. A kormánybiztos a csornai járásbíróság elindításának részleteit is ismertette.
Kapuvár 2019-ben tartotta meg várossá nyilvánításának 50. jubileumi ünnepségsorozatát, Csorna pedig idén ünnepeli az öt évtizeddel ezelőtt megszerzett városi rangját. Két évvel ezelőtt még egyáltalán nem gondolta senki, hogy Csornának jóval nehezebb dolga lesz, ha szeretné megünnepelni 50. születésnapját. Napjainkban akár előnynek is érezhetik a kapuváriak, hogy néhány évvel korábban váltak várossá, mert ők nem szembesültek a koronavírus-járvány okozta nehézségekkel és tavalyelőtt még zavartalanul lebonyolíthatták rendezvényeiket – jegyezte meg Gyopáros Alpár, hozzátéve: ettől függetlenül a csornai polgármester, valamint a hivatal dolgozói, továbbá a könyvtár és a művelődési központ szakemberei, a városgazdálkodási cég munkatársai mindent elkövettek, hogy a körülményekhez képest viszonylag színvonalas jubileumi évet tudjanak lebonyolítani a virtuális térben.
– Nagyon bízom abban, hogy a járványhelyzet megengedi, hogy a nyár hátralévő részében, valamint ősz elején feloldásra kerüljenek továbbra is a szigorúbb korlátozások, és amíg a jó idő engedi, valamelyest be lehet pótolni a rendezvényeket. Ez nemcsak Csornára és Kapuvárra igaz, hanem a falvakra is, hiszen a kistelepülések életében a falunap vagy a búcsú olyan meghatározó rendezvény, amelyre egész éven át készülnek az emberek. A helyiek saját munkájukkal vesznek rész a lebonyolításában úgy, hogy az asszonyok sütnek-főznek, férfiak padokat pakolnak, sátrat húznak fel, este pedig jót szórakoznak. A hivatalos kormányrendelet szerint meg lehet tartani a falunapokat, amire sokan vártak, köztük én magam is, hiszen nem álltam le a választókerület bejárásával a vírushelyzet idején sem, de ezek szűk körű beszélgetések lettek, mert nem lehetett nagyrendezvényeket tartani. Ha valahol elkészült egy beruházás, magam is elmentem és kölcsönös gratuláció közepette megnéztük a polgármesterrel, majd hírt adtunk róla a facebookon – fogalmazott a kormánybiztos. Szerinte általában sem tesz jót az emberek lelkének, ha nem találkozhatnak a többiekkel. Az enyhítéseknek köszönhetően látogathatták csak egymást és családtagjaikat, és vehettek részt a kisebb szabadtéri rendezvényeken.
A kormányzat támogatást biztosít a falunapok, illetve a városok programjainak megtartásához. A „Csorna 50" jubileumi rendezvénysorozatához, valamint a Premontrei rend alapításának 900. évfordulójával kapcsolatos programokhoz is nagyon komoly kormányzati támogatás érkezett a városba, mint ahogy annak idején a kapuvári jubileumi év megrendezésére is – jegyezte meg Gyopáros Alpár. – A falvak, a kisebb kulturális csoportok esetében is rendelkezésre áll a Csoóri Sándor Program forrástömege, melyre több tíz rábaközi és sokoróaljai kulturális műhely igényelt támogatást a nyári rendezvények szervezéséhez. A Magyar Falu Program keretében is igényelhetnek támogatást az önkormányzatok, az egyházközségek és a civil szervezetek.
Beküldés dátuma: 2021. 08. 11.A szórakozásra szánt szabadidő, illetve pihenőidő közösségi megélésére a múltban, a mában és a jövőben is megmarad a természetes igény – állapította meg Major Jenő az idei Beledi Pünkösdi Fesztivált értékelve.
Kézfogással és rövid köszöntővel üdvözölték egymást a Csornai Jézus Szíve Plébánia idei családi báljának résztvevői.
A szervezők alaposan felkészültek a 2023-ban megrendezett beledi Márton-napi mulatságra. Rácz Árpádné intézményvezető megköszönte a Beledi Egyesített Szociális Központ munkatársainak és a segítőiknek a rengeteg ötletet, valamint a rendezvény színvonalas lebonyolítását.
Kis város, ahol ráadásul mindig fúj a szél – osztotta meg Pál Melinda Csornára költözése utáni első tapasztalatait a Rábaközi Televízióval.
A csornai önkormányzat folytatja a meglévő, de rossz állapotú parkolók felújítását és lehetőség szerint újakat is terveznek.
– Jézus Krisztus által olyan Istent ismert meg Luther Márton, aki megváltót küldött az ember számára, hogy ne kelljen a bűnei miatt aggódnia.