A katonai hagyományok nem ellentétesek a kereszténységgel – hangzott a Kapuvári Hajdúk és a Gartai Muskétások eskütételén. A gartai Szent Sebestyén templomban rendezett ünnepségen közreműködött Varga György plébános és dr. Szaradits József tábori lelkész ezredes.
– Köszöntöm Önöket az ünnepen. Azon az ünnepen, melyen ezer éves hagyományainkat ünnepeljük. Mit is jelent ez a szó: hagyomány? A közösség tudásának, tapasztalatainak összessége. A hagyományok, melyek átszövik napjainkat, folyamatosan változnak, de legfontosabb funkciói megmaradnak: hosszú távú biztonság, az összetartozás tudatosítása, erősítése – fogalmazott Áder Attila. A folytatásban elmondta: Élő hagyományainkat lehet és kell is őrizni. Óvjuk legféltettebb kincsünket, magyar nyelvünket, melynek segítségével továbbadjuk megszerzett tapasztalatainkat nemzedékről nemzedékre. Őrizni kell népi kultúránkat, viseletünket, a nép dalait, táncait és ősi lovas kultúránkat. Új hagyományokat teremthetünk is: így született meg a Gartai napok ötlete, mellyel a közösség összetartozását szerettük volna erősíteni, de lehet egy rég elveszett hagyományt újraéleszteni is. Ha egy hagyomány továbbvitele a nemzedékek alatt megszakad, nem tudunk a közös emlékezetre támaszkodni. Ilyenkor kis kutatómunkára van szükség. Kapuvár és Garta régi katonai hagyományai megszakadtak egykor, pedig a város a létét is ennek köszönheti. Katonatelepként jött létre, Kapu várának tövében, Garta pedig a vár muskétásainak lakóhelye lett.
„Ami egy-egy közösséget megmozgat és összekapcsol, mindig jó.”
– A katonai hagyományok a mi templomunkra különösen jellemzőek, hiszen védőszentünk, Szent Sebestyén is köztudottan katonatiszt volt, mégpedig a római testőrség parancsnoka, és mindemellett kiváló keresztény – mondta Varga György. A plébános több példát is említett arra, hogy a katonák közül sokan a nagy harcok után tértek meg, és váltak kereszténnyé. A haza szeretete, a haza védelme és az igazi katonaság összefüggött az igazi kereszténységgel is. A hagyományőrzők nem a fegyver forgatását és a háborúk kegyetlenségeit, vagy éppen a haza védelmét akarják visszahozni, hanem annak emlékét, s a hagyományokat megőrizni, bemutatni a mi nemzedékünknek és az utánunk következőknek.
– Nagy ünnep számunkra ez a nap, mert nekünk Kapuvári Hajdúknak és Gartai Muskétásoknak, akik két éve megálmodtuk ezt az ünnepet, ünnepeljük azt is, hogy álmaink valóra váltak. Külföldön és belföldön több helyszínen felléptünk. Azt gondolom, mindez mutatja, hogy a jelenlévő hagyományőrzők iránt érzett barátság és szeretet nemcsak a saját várorukban kíséri el őket. Ugyanezt a szeretetet közvetítjük feléjük most – mondta dr. Pintér Gábor. A Gartáért Alapítvány elnöke megjegyezte: Ez a nap legyen a hagyományőrzés ünnepe is. A Gartai Muskétások csapatának alapító tagja bejelentette: Hámori György, a város polgármestere támogatja törekvéseiket, és a jövőben szeretnék megszervezni a Kapu-Vár Fesztivál elnevezésű, nagyszabású programot, melyben számítanak a szép számú közönség részvételére is.
Hámori György megköszönte a vendég hagyományőrzőknek, hogy jelenlétükkel megtisztelték a gartaiak ünnepét. A polgármester hozzáfűzte: Nem szokott készülni előre mefogalmazott beszédekkel, mert inkább benső érzéseire hagyatkozik, ezért dr. Pintér Gábor mondataira kíván reagálni. – Igenis merjünk álmodni, és tegyünk meg mindent azért, hogy elképzeléseink megvalósuljanak. Igen göröngyös út vezetett odáig, hogy ez a kis csapat a mai napon fel tudott sorakozni. A kapuvári várjátékok megrendezése nagyon régi tervünk, melynek magját ma elvetettük, s már csak rajtunk múlik, hogy ebből mi lesz – tette hozzá a városvezető.
Csitei Gábor büszkén beszélt arról, hogy több olyan tapasztalt táncosuk van, aki öt-hat éves korában kezdte náluk a néptánctanulást és azóta is a felnőtt csapatot erősíti.
A Csornai Korona Polgári Együttműködési Egyesület, a Vitézi Rend és Csorna Város Önkormányzata megemlékezést tartott a Soproni úti Trianoni emlékműnél.
A csornai Csukás végzős tanulóinak nem kell azon aggódniuk, hogy hol fognak elhelyezkedni, mert mire befejezik az iskolát, már mindenkinek van munkahelye, sőt a cégek és vállalkozások folyamatosan keresik a jól képzett, kezdő szakembereket.
– Nagyon jó érzés volt, amikor az intézmény előtti terület megtelt emberekkel, gyerekekkel, akik vidáman szórakoztak – mondta Rácz Árpádné Beledi Egyesített Szociális Központ idei gyermeknapjáról, amit eredetileg a pünkösdi fesztivállal egy időben szerettek volna megtartani, de a zsúfoltság, a programok torlódása miatt előrehozták egy héttel.
Csitei Gábor büszkén beszélt arról, hogy több olyan tapasztalt táncosuk van, aki öt-hat éves korában kezdte náluk a néptánctanulást és azóta is a felnőtt csapatot erősíti.
Ha elkészül valahol az úttest és kerékpárút, a helyzet is úgy kívánja, hogy a járdát is rendbe tegyék – nyilatkozta Major Jenő a Rábaközi Televíziónak.