bizottságot vezette, s a legutóbbi alkalommal a frakció újból megerősítette pozíciójában. A megye pénzügyi helyzetére a folyamatos eladósodás a jellemző - jegyezte meg Molnár Rita Noémi -, és ez a hiány nem a legutóbbi időben keletkezett. Annak ellenére, hogy idén 88 millió forinttal magasabb a támogatás, mint az előző esztendőben, mégis jelentős megszorításokra van szükség, mert a megye költségvetését nagyban befolyásoló illetékbevételek az utóbbi két-három évben 500 millió kiesést eredményeznek. Győr-Moson-Sopron megye költségvetése 1 milliárd 700 millió forint működési és 998 millió forint beruházási hitellel számol, ezért idén kb. 160 álláshely megszűnése várható, amelyből ha levesszük az üres álláshelyeket és a nyugdíjjal távozókat, még akkor is 90 - 100 dolgozó számíthat a tényleges elbocsátásra. Mivel a korábbi ciklusokban átszervezték az intézmények struktúráját, összevonást hajtottak végre, vagy néhány helyen bevezették a részidejű nyitva tartást, ezért 2011-re nem maradt más, mint a személyi állomány karcsúsítása. Az intézmények vezetői megkapták azt a keretszámot, amellyel gazdálkodhatnak, és a gyakorlati megvalósítást nekik kellett kidolgozni. Olyan megoldás is született, hogy mindenki a helyén marad, csak hatórás munkaviszonyba sorolták át a dolgozókat, míg a következő intézményben néhányan az egyhavi fizetés nélküli szabadságot választották az elbocsátás helyett. A rossz hír mellett öröm, hogy a Petz Aladár Megyei Oktató Kórházat uniós pályázati pénzből fogják fejleszteni, viszont ennek tetemes önrésze van. Mivel a megyei önkormányzat nem képes saját erővel támogatni további pályázatokat, az intézmények csak olyan projektre adhatják be a dokumentációkat, amelyek önrészét ki tudják fizetni, vagy mentesek az említett pénzügyi kötelezettségtől.
A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása
Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.
A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása
Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.
Jótékonysági családi délután Kapuváron
Vidám délutánra várták a kicsiket és a nagyokat a kapuvári várároknál: családi vetélkedők, zenés-tácos forgatag, lovas kocsikázás, bábszínház és számtalan színes program, valamint finom ételek és italok szerepeltek a jótékonysági céllal életre hívott családi napon.
Logopédia Kapuváron: nem minden kisgyermeknek természetes a hangok tiszta kiejtése
A gyermekek beszédkészségének későbbi kialakulását biológiai, genetikai, környezeti vagy egyéb fejlődési rendellenességekből fakadó problémák is okozhatják, ezért rendkívül fontos, hogy a logopédiai fejlesztés minél korábban megkezdődjön.
Összevont csoportokkal, de nyáron is működik a beledi óvoda
A 2025/2026-os nevelési év végéhez közeledve egyre különlegesebb programokon vehettek részt a beledi óvodások: gyermeknapot és családi napot szerveztek a kicsiknek és a nagyoknak.
Kéményseprő-ipari szolgáltatásokkal kapcsolatos lakossági felhívás
Az utóbbi időszakban a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz több lakossági bejelentés érkezett, miszerint magáncégek több vármegyei településen a katasztrófavédelem megbízottjainak kiadva magukat keresik fel a házakat kéményellenőrzés céljából.