Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem

Választókerületi Fidesz-nap Sopronnémetiben


Bognár Sándor házigazda polgármester arra kérte az egybegyűlteket, hogy a szórakozáson kívül áldozzanak némi időt Sopronnémetire, mert szívesen meghallgatná a falu működésére vonatkozó, jobbító szándékú észrevételeket. Tudvalévő, hogy a külső szemlélő egy kicsit mindig másként látja a történteket, mint az, aki nap mint nap benne él; vagyis érdemes meghallgatni a különböző véleményeket. A Fidesz nem először rendezte meg a megyében a baráti találkozót, de az idén tavasszal tartott családi nap annyiban mégis újdonságot jelentett, hogy a több településsel kibővült 3-as számú választókerület tagjai most találkoztak ebben a formában először.

A fővárosból érkező parlamenti sportegyesület foci szakosztálya csapott össze a választókerület férfiaival, akik közül, mivel helyben voltak,  jóval többen jelezték, hogy felállnak a térfelükre. A fideszeseknek ezen a pártpolitikától mentes  családi napon is a helyén volt a szíve, mert Gyopáros Alpár  mondatából rögtön következtettek: nem kis derültséget váltott ki ugyanis a jelenlévőkből, amikor az országgyűlési képviselő a létszámbeli különbség miatt azzal nyugtatta magát, sebaj, majd felmennek mind a pályára, aztán győzzön a jobbik! Végül közmegegyezéssel abban maradtak, hogy nincs ezzel semmi probléma, gondoljon mindenki amire akar, hisz úgyis a jobbik fél győzedelmeskedik.

A Győr-Moson-Sopron megyében élők érdekeit szeretnénk továbbra is képviselni – mondta a Kapuvár és Csorna környékén helytálló „kollégái” nevében is Kara Ákos. Erre a feladatra önmaguk nem lennének képesek – folytatta –, ezért szükségük van a támogató közösségre, s a kötelékek megerősítésére mindjárt meg is hívta a rábaközieket az augusztus utolsó hétvégéjére tervezett hagyományos győrsági napra.

Ivanics Ferenc, Kapuvár és környéke országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy miként fogja érinteni az új választókerületi besorolás a jelenlegi 6-os körzetet. A kapuvári kistérség nemcsak, hogy teljes egészében egyben marad, hanem több, jelenleg Sopron környékéhez tartozó településsel is kiegészül, ráadásul egy csoportba kerül Csornával, így létrejön az egységes rábaközi képviselet.

Dr. Kovács Zoltán, a Veszprém megyei 3-as számú választókerület országgyűlési képviselője a közel két évtizede alakult parlamenti sportegyesület foci válogatottjával érkezett Sopronnémetibe. Mivel Gyopáros Alpár jó szervező lévén őt is meghívta a rábaközi Fidesz-napra, szívesen elfogadta az invitálást. A pápai központú körzet képviselőjét nem zavarja, hogy amatőr szinten rúgják a labdát, hiszen az ilyen összejöveteleknek úgysem a profi játék a célja, hanem a jó hangulatú találkozók lebonyolítása. A szemtől szembeni beszélgetések nagyon hasznosak lehetnek – szögezte le dr. Kovács Zoltán.

Dr. Szakács Imre szerint is szükség van a környékbeli baráti települések lakóival kiegészült falusi hagyományzőrző rendezvényekre, mert jó alkalmat kínálnak arra, hogy  kilépjenek az emberek a mindennapi taposómalomból. A közgyűlés elnöke elmondta: szeretné, ha a Győr-Moson-Sopron megyeiek  megőriznék az elmúlt évtizedekben kiharcolt pozíciójukat, melyből a Rábaköz jelentősen kiveszi a részét.
Beküldés dátuma: 2012. 06. 19.

Kapcsolódó hírek

  • A Csukásban végzett fiatalok keresettek a munkaerőpiacon

    A csornai Csukás végzős tanulóinak nem kell azon aggódniuk, hogy hol fognak elhelyezkedni, mert mire befejezik az iskolát, már mindenkinek van munkahelye, sőt a cégek és vállalkozások folyamatosan keresik a jól képzett, kezdő szakembereket.

További hírek

  • A Csukásban végzett fiatalok keresettek a munkaerőpiacon

    A csornai Csukás végzős tanulóinak nem kell azon aggódniuk, hogy hol fognak elhelyezkedni, mert mire befejezik az iskolát, már mindenkinek van munkahelye, sőt a cégek és vállalkozások folyamatosan keresik a jól képzett, kezdő szakembereket.

  • Felhőtlen gyermeknapi szórakozás Beleden

    – Nagyon jó érzés volt, amikor az intézmény előtti terület megtelt emberekkel, gyerekekkel, akik vidáman szórakoztak – mondta Rácz Árpádné Beledi Egyesített Szociális Központ idei gyermeknapjáról, amit eredetileg a pünkösdi fesztivállal egy időben szerettek volna megtartani, de a zsúfoltság, a programok torlódása miatt előrehozták egy héttel.

  • 20 éve alakult a kapuvári néptánciskola

    Csitei Gábor büszkén beszélt arról, hogy több olyan tapasztalt táncosuk van, aki öt-hat éves korában kezdte náluk a néptánctanulást és azóta is a felnőtt csapatot erősíti.

  • Biztonságos közlekedés Beled felújított útjain és a korszerű kerékpárutakon

    Ha elkészül valahol az úttest és kerékpárút, a helyzet is úgy kívánja, hogy a járdát is rendbe tegyék – nyilatkozta Major Jenő a Rábaközi Televíziónak.

  • Harmincadik jubileumához közeledik a Beledi Delta Testépítő Klub

    A Beledi Delta Testépítő Klub tagsága egyfajta íratlan szabályként fogalmazta meg, hogy már az elejétől fogva régi ismerősként fogadják a hozzájuk betérő sportolókat, legyen az teljesen kezdő vagy profi.

Hirdetés
DANUBIUS play