Van egyáltalán rossz dolog az iskolában?

A csornai Széchenyi iskola 1/a osztályában huszonhárom kisdiák kezdte meg a tanévet. A gyerekek közül öten nem idevalósiak, ezért ők nap mint nap bejárnak az iskolabusszal. Keserű Veronika szerint az osztály arculatát alapvetően meghatározza a gyerekek nemenkénti aránya, és náluk  úgy alakult, hogy  14:9 az arány a fiúk javára. Sok izgő-mozgó, eleven nebulót kell valamilyen szinten a fegyelemhez szoktatni. A tanítónő mindezt figyelembe is veszi, ezért az első időszakban a diákokat főleg olyan feladatokkal terheli, amelyekben kevesebb a helyhez kötött tevékenység. Az elsősök általában nagyon izgatottak, de hamarosan megbátorodnak. Újdonságot jelent számukra, hogy ki kell várni a szüneteket, és meg kell szokniuk a tanórák hosszát, valamint  egymásutániságát – mesélte az osztályfőnök. Már az elsősök igénybe vehetik a szakköröket, de a pedagógus az elevenebb, és emiatt fáradékonyabb gyerekeknek még nem javasolja a különórákat. A csornai Kis Áron nem bánja, hogy iskolás lett, és egyformán szeret játszani, valamint tanulni. Az egyenes vonalak rajzolásával már megismerkedett, ezért a nyilak szépen sorakoznak a füzetében. Nagy János az iskola kapcsán inkább a focit és a játékot emlegeti, de azért betéve tudja a jobb és a bal irányokat, valamint a színezés sincs ellenére.

Az 1/b-sek közül mindössze egy a bejáró, a többiek családjukkal mind Csornán élnek. A beíratási programsorozatnak köszönhetően a pedagógus már a legelején ismerte azt a 9 kislányt és 15 kisfiút, akik az ő osztályába kerültek. Kisznerné Horváth Gertrud a gyermekekkel együtt a szülőket is bevonta a nagy iskolai felkészülésbe. Az alapozás időszakában az a cél, hogy a nebulók megszokják az intézményt és az azzal járó feladatokat. Az osztályfőnök a folyamat sikerességét abból is látja, hogy reggelente mosolygó gyermekarcokat lát bejönni az iskolába, ezenkívül értékeli a támogató és együttműködni kész szülői hozzáállást. Hitter Kolos mindjárt belevágott a sűrűjébe, mert neki eddig a dolgozatírás tetszett a legjobban. A csillagos ötös érdemjegy felvillanyozta, ezért ezután még  szívesebben tanul. A barátaival focizó elsős jól érzi magát az iskolában. Vári Levente szereti a tanító néniket, és azt sem bánja, ha sok feladatot kap nap mint nap. A matekfüzetében háromszögekből álló sorozatot írhatott, ami lekötötte a figyelmét.

A Széchenyi 1/c osztályába zömében helyből érkeznek a gyerekek, de ketten-ketten Szilsárkányból és Jobaházáról járnak be a városba, ezenkívül rábatamási, barbacsi és farádi tanuló is tagja a csoportnak. Az évkezdés zökkenőmentesen telt a 15 kislánynak és a 9 kisfiúnak, köszönhetően a gondos szülői odafigyelésnek – mondta az osztályfőnök.  Simon Anikó arról is beszélt, hogy az ismerkedési játékok és a közösségépítő feladatok összekovácsolják a gyerekeket, akik elfáradva, de élményekkel telve érkeztek haza a napközi után. A tanulóknak olyan tudást szeretne átadni, amelyet értő módon lesznek képesek alkalmazni, ezt szolgálja a 2003 óta bevezetett kompetencia alapú oktatás. Az interaktív táblákat a pedagógusok és a nebulók is kedvelik, mert a feladatok felvázolása sokkal szemléletesebb. Hollósi Júlia nagyon várta az iskolát, amelyben cseppet sem csalódott. Különösen a mókás feladatoknak örül, s egy-egy megoldáséért már piros pontot is kapott. Udvardi Lea kedvence a magyaróra, s alig várja már, hogy megtanuljon írni-olvasni, de szívesen foglalkozik a tornával és a matekkal is. A kislány összességében mindent szeret, ami az iskolához köthető.
Beküldés dátuma: -0001. 11. 30.

Kapcsolódó hírek

További hírek

  • Összefoglaló a 2026. február 26-i képviselő-testületi ülésen meghozott döntésekről

    Kapuvár Városi Önkormányzat képviselő-testülete 2026. április 23-án megtartotta soron következő ülését, melyen az alábbi napirendi pontokat tárgyalta:   A képviselő-testület elfogadta a Kapuvári Polgármesteri Hivatal 2025.

  • Bölcsődék Napja Csornán

    Dr. Bónáné dr. Németh Katalin polgármester és dr. Földesi Tamás jegyző a Bölcsődék Napja alkalmából köszöntötte az elhivatott bölcsődei dolgozókat, akik felbecsülhetetlen értéket hoznak létre a családok számára.

  • 16. Beledi Nyugdíjas Olimpia: az idősebbek minél tovább aktívak legyenek

    Tizenhatodik alkalommal rendezték meg a Beledi Nyugdíjas Olimpiát. A város nagy hagyományokra visszatekintő, népszerű sporteseménye elsősorban az idősekről szól, ugyanakkor a fiatalok is aktívan részt vesznek a szervezésben, és a programok lebonyolításában.

  • A csornai Idősek Napközi Otthona felhívása

    Kedves Idősek és Hozzátartozók! Ha Ön, idős hozzátartozójának szeretne egy támogató és gondoskodó közösséget biztosítani, vagy ha Ön maga keres egy melegszívű, barátságos társaságot, itt a helye! A csornai Idősek Napközi Otthona szeretettel várja mindazokat, akik társaságra, szórakozásra vágynak, vagy ha úgy érzik, hogy magányosak! Szolgáltatásaink:  - igény szerint 1 x-i meleg étkezést biztosítunk- szabadidős programokon való részvételi lehetőséget ajánlunk- intézzük hivatalos ügyeit- közreműködünk személyi higiéniája megtartásában Célunk, hogy egy biztonságos, barátságos és szeretetteljes közösségi teret teremtsünk, ahol az idősek nem érzik magukat egyedül, hanem újra átélhetik a közösséghez tartozás örömét.

  • Rákóczi-vár a csornai katolikus iskolában

    2026. április 16-án érkezett utolsó állomásához a csornai II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola beiratkozási programsorozata.