kilométerre, a mostani idősek otthona helyén volt az a fatemplom, mely egy nagy tűzvész során odaveszett. Mária Terézia idejében az evangélikusoknak csak gyülekezőhelye létezett. 1778-ban az egyik testőr kérésére mégis felépülhetett a templom, igen ám, de három feltétellel: torony nem díszíthette az építményt, ajtaja nem nézhetett az utca fele, továbbá csak a falu szélén emelhették fel az épületet. A pontos méreteket is meghatározták, így a két méter széles falak hőségben is hűsen tartják a belső hőmérsékletet. Mivel régi lápos területről van szó, a szentélyt olyan vörösfenyő cölöpök tartották, melyek napjainkra megkövesedtek. A legutóbbi felújításkor – a biztonság kedvéért – az alapzatba vízelvezető csöveket szereltek.
Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő ünnepi köszöntője
Amíg gyermekek voltunk, lassan múlónak tűnt az idő. Türelmetlenül vártunk egy-egy fontos pillanatot az életünkben: a karácsonyt, a születésnapokat, a szünidőt.
Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő ünnepi köszöntője
Amíg gyermekek voltunk, lassan múlónak tűnt az idő. Türelmetlenül vártunk egy-egy fontos pillanatot az életünkben: a karácsonyt, a születésnapokat, a szünidőt.
Horváth László, Kapuvár polgármesterének ünnepi köszöntője
Karácsony idején mindannyian egy kicsit lelassulunk, és újra felfedezzük azokat az értékeket, amelyek igazán összekötnek bennünket: a családot, az egymás iránti figyelmet, a közösség erejét.
Évzáró sajtótájékoztatót tartott a Csornai Tekesport Egyesület
Major András a Csornai Tekesport Egyesület elnöke, valamint Horváth Sarolta a női és Müller Károly a férfi szakosztály részéről értékelte az egyesület elmúlt időszakban végzett munkáját.
Betlehem a beledi plébánián
A Rábaközi Médiacentrum „Imapercek” című televíziós sorozatában Henczel Szabolcs legutóbb az evangéliumi szellemet megtestesítő, a világ különböző részein tevékenykedő szerzetesekről, apácákról beszélt.
2026. január 5-étől új helyettes házi- és gyermekorvos látja el a betegeket Beleden
A magyar egészségügy egyik legnagyobb problémája a betöltetlen házi, illetve gyermekorvosi praxisok pótlása.