Varga András az őszi közlekedés veszélyeire hívta fel a Rábaközi Médiacentrum nézőinek a figyelmét, majd napjaink leggyakoribb bűnelkövetési módszereiről beszélt. A főelőadó szerint egyre nehezebb felkészülni a kibertérben elkövetett csalásokra, mert mindig újabb és újabb módszerekkel próbálkoznak.
A közlekedőknek a hidegebb évszak beköszöntével alkalmazkodniuk kell a megváltozott látási viszonyokhoz. A kora reggel útnak indulóknak a sebesség megválasztásánál figyelembe kell venniük, hogy sötétben vezetnek, ráadásul előfordulhat, hogy csúszós az útfelület. A fákról lehulló nedves falevelek, a ködös idő, az eső mind-mind növeli a bizonytalanságot.
Évek óta nagy sikerrel rendezik meg a „Látni és látszani” országos közlekedésbiztonsági kampányt, mivel a külső ingerek nagy részét főleg a szemén keresztül érzékeli az ember. A közlekedésnél is kiemelten fontos a megfelelő látás, ezért optikai szaküzletek is csatlakoznak a rendőrség programjához. Az érdeklődők igénybe vehetik az ingyenes látásvizsgálatokat, ezenkívül a programban részt vevő autószerelő műhelyek térítésmentes átvizsgálást biztosítanak a gépjármű-tulajdonosoknak. Ellenőrzik a világítóberendezéseket, a szélvédő és az ablaktörlő működését. A kampányhoz csatlakozott vállalkozások listáját a www.latnieslatszani.hu internetes oldalon lehet megtekinteni.
Varga András arra kéri a közlekedőket, hogy aki teheti, éljen a lehetőséggel és ellenőriztesse a látását, illetve gépjárműve műszaki állapotát.
A rendőr százados elmondta, hogy akkor kötelező a fényvisszaverő csíkkal ellátott láthatósági mellény használata, ha éjszaka, vagy rossz látási viszonyok mellett közlekedik valaki lakott területen kívül gyalogosan, kerékpárral, segédmotoros kerékpárral. Természetesen más alkalommal is fel lehet venni balesetvédelmi céllal készült, a környezettől eltérő színű védőruházatot.
A rendőrség főelőadója ismertette a kiberbűnözők legújabb módszereit. Elöljáróban elmondta, hogy a kiberpajzs.hu weboldalon tételesen felsorolják az eddig jellemző online bűncselekményeket, elkövetési módokat. Amint a rendőrség tudomására jut egy-egy újabb módszer, azonnal megjelenik az ismertetője az említett honlapon, ahol hasznos tanácsokat is olvashatnak a megelőzésre vonatkozóan.
Nemrég találkoztak a következő esettel: Idegen telefonszámról küldenek üzenetet a gyerekek nevében a szülőknek. Szia anya, elromlott a készülékem, ezen a telefonszámon érsz el. Küldj egy üzenetet nekem WhatsAppon. Szeretnék rávenni a kiszemelt egyént arra, hogy lépjen kapcsolatba a közösségi alkalmazással, illetve a mögötte leselkedő elkövetővel.
A megtévesztés lényege pedig sokszor az, hogy a célszemélyt ráveszi, hogy kattintson egy megadott linkre, mellyel átkerül az adathalász oldalra, ahol aztán megpróbálják megszerezni a bankkártyája adatait.
A rendőr százados arra kér mindenkit, hogy ne adja meg a pénzügyi adatait vagy az érvényesítő kódokat. A pénzintézet munkatársa sosem kéri tőlünk a banki adatokat, hiszen utána tud nézni. A legegyszerűbb, ha a telefonos megkeresések után rögtön visszahívást kérünk a hivatkozott személytől, esetünkben a gyermektől, vagy kezdeményezzük vele mi magunk a kapcsolatfelvételt.
A bűnelkövetők tarsolyában sok egyéb módszer is megtalálható: pl. fizesse be a rendőrségi büntetést vagy lejárt a streaming szolgáltatóval kötött előfizetése. Amilyen sok előnye van a különféle közösségi felületeknek, olyan gyakran az áldozataivá is válhatunk. A szakember azt tanácsolja, hogy őrizzük meg az egészséges gyanakvást a látott vagy hallott információkkal szemben és a legkisebb gyanú esetén is járjunk utána alaposabban.
Jótékonysági családi délután Kapuváron
Vidám délutánra várták a kicsiket és a nagyokat a kapuvári várároknál: családi vetélkedők, zenés-tácos forgatag, lovas kocsikázás, bábszínház és számtalan színes program, valamint finom ételek és italok szerepeltek a jótékonysági céllal életre hívott családi napon.
A Csornai Múzeum új időszaki kiállítása az aranyhímzés múltjáról és jelenéről
A Csornai Múzeumban június 20-án, a Múzeumok Éjszakája keretében nyílt meg az intézmény új időszaki kiállítása, amely az aranyhímzés múltját és jelenét mutatja be „Kezeik nyomán ragyog az arany” címmel.
A Beledei Egyesített Szociális Központ nyári tábora
A Beledi Egyesített Szociális Központ évek óta tartalmas, szórakoztató nyári táborokat szervez a környékbeli gyermekek számára.
A magas vízhőmérséklet csökkenti a halak kapókedvét
Az egyes halfajok védelmét szolgáló horgászati tilalmi idők kivételével már júniusban és július elején is lehet horgászni a beledi horgásztavaknál.
A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása
Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.
Jótékonysági családi délután Kapuváron
Vidám délutánra várták a kicsiket és a nagyokat a kapuvári várároknál: családi vetélkedők, zenés-tácos forgatag, lovas kocsikázás, bábszínház és számtalan színes program, valamint finom ételek és italok szerepeltek a jótékonysági céllal életre hívott családi napon.