A 2020/2021. tanév rendjéről szóló 27/2020. (VIII. 11.) EMMI rendelet szerint az óvodások és a tanköteles korú tanulók 2021. április 15–16-án iratkozhatnak be az általuk kiválasztott intézménybe. Biró Péter a pandémiás helyzet miatt arra kéri a leendő elsősök szüleit, hogy éljenek az elektronikus beiratkozási lehetőséggel.
A Páli Szent Vince Iskolaközpont honlapján már most megtalálhatóak az elsősök beíratásához szükséges információk, és várhatóan a húsvéti ünnepek után nyílik meg az a felület, ahol ténylegesen be lehet íratni a gyermekeket. Biró Péter intézményvezető televíziónknak elmondta, hogy természetesen telefonon és e-mailben is állnak a családok rendelkezésére.
Némethné Ács Anita arról beszélt, hogy már idén januárban megkezdték az elsősök beiratkozásának előkészületeit. Kisfilmjükben megszólították a nagycsoportos óvodásokat, továbbá az összeállítás segítségével bepillantást nyertek a szülők és a gyerekek a katolikus iskolában folyó oktatásba. Sokan kitöltötték a februárban indított előzetes regisztrációt. A nagy érdeklődésre való tekintettel már most látják, hogy a 2021/22-es tanévben a náluk megszokott mindkét oktatási formát el tudják indítani: a hagyományos rend szerinti, valamint az iskolaotthonos, művészeti képzésre alapozott tanítást.
Az alsós igazgatóhelyettes a gyerekek és a szülők figyelmébe ajánlotta az intézményben igénybe vehető étkezési lehetőségeket. Elmondta, hogy helyben készül a finom ebéd. A szakkörök közül kettőt választhatnak a diákok, akiknek lehetőséget biztosítanak a gyógytestnevelésre is. Az alsó évfolyamosok helyben vehetik igénybe a szolfézsoktatást.
Mivel kiemelt figyelmet fordítanak a beszédkészségre, valamint a tanulási és magatartási gondokkal küzdő gyermekek fejlesztésére, teljes állású gyógypedagógust foglalkoztatnak az intézményben. Főleg az első és második osztályban kell odafigyelni a tiszta beszédre, mely elengedhetetlenül fontos az olvasás és az írás, valamint a számolás alapszintű elsajátításához. Koloszár Bernadett év elején minden kisgyermeket meghallgat és amennyiben indokolt, az érintettek megkapják a logopédiai ellátást. A foglalkozásokat játékos formában kell elképzelni az észlelés, a megértés és a gondolkodás területén, ezenkívül a nagy- és finommotoros mozgásfejlesztésre is sor kerül. Kiemelten figyelnek a sajátos nevelési igényű, valamint a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekekre, ezért komplex gyógypedagógiai, fejlesztőpedagógiai és logopédiai ellátásban részesülnek. A termeket felszerelték mozgásfejlesztő eszközökkel, hogy a hiperaktív és figyelemzavaros tanulók ki tudjanak kapcsolódni az órák folyamán.
Nagyné Kovács Enikő és Horváth-Peres Eszter vidám tanórákat, színes programokat ígértek a hagyományos oktatási formát választó szülők gyermekeinek. Változatos módszerekkel fogják tanítani az írást és az olvasást, miközben sok-sok piros ponttal jutalmazzák a legügyesebbeket. Jól felszerelt tanteremben, esztétikus környezetben töltik a mindennapokat a kisiskolások. Az osztályfőnök és a munkáját segítő pedagógus minden arra igényt tartó gyermeknek biztosítja a versenyekre való felkészítést. A tanórákon kívül sok játék, kézműves foglalkozás, színházi előadás, kirándulás várja a leendő elsősöket, akik angol, illetve német nyelvi szakkörön is részt vehetnek. A napközisek már az iskolában elkészítik a házi feladatot.
Játékos, élményszerű, tevékenységre ösztönző oktatásra-nevelésre számíthatnak az iskolaotthonos, művészeti formát választó kisdiákok.
Szabóné Rabi Erzsébet és Füzi-Németh Zsuzsa kiegyensúlyozott, gyermekközpontú, lelkes közösséggé szeretné kovácsolni majdan az elsősöket, akiknek különösen fontos az óvoda és az iskola közti harmonikus átmenet. – Figyelembe vesszük a tanulók életkori sajátosságait, melyhez szeretnénk biztosítani a megfelelő iskolai közeget. Iskolánk jellegéből adódóan – az elme és a test fejlesztése mellett – nagy hangsúlyt fektetünk a lelki nevelésre. A keresztény értékrendet a mindennapokba is beépítjük, amely személyiségfejlesztő hatással lehet a gyerekekre – fogalmazott az osztályfőnök és az elsősök leendő tanító nénije. A néptáncoktatás hasznos kiegészítője a mindennapi nevelésnek, melynek révén még inkább megvalósulhat a gyerekek személyre szabott képességfejlesztése.
Beküldés dátuma: 2021. 03. 26.
A kapuvári katolikus iskola várja a leendő első osztályosokat
A kapuvári Páli Szent Vince Iskolaközpontban már tavaly decemberben elkészült az ún. beiskolázási terv a 2025/2026-os tanévben kezdő első osztályosok számára.
Üresen marad a gyönyörűen felújított gyermekorvosi rendelő?
Major Jenő, Beled Város polgármestere arról számolt be a Rábaközi Médiacentrumnak, hogy új fejezethez érkezett küzdelmük a helyi ellátást biztosító orvosokért.
Rákóczi-jubileum: a csornai katolikus intézmény ünnepségsorozata
A II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola több hónapig tartó rendezvénysorozattal ünnepli a névadó fejedelem születésének 350.
A húsvét nem más, mint Isten végtelen kegyelmének és irgalmának megmutatkozása
Húsvétkor a tavasz beköszöntét ünnepeljük, azt, hogy újraéled a természet, és a természet megújulása kapcsán ünnepeljük Jézus Krisztus feltámadását is.
Rákóczi350 - Ünnepi megemlékezés és konferencia Kapuváron
II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulója alkalmából ünnepi megemlékezést és történelmi konferenciát tartottak Kapuváron.
A tűz keletkezése otthonainkban és a tűzjelzés
A Csornai Nyugdíjas Akadémia 2026-os tavaszi szemeszterének második előadásán az otthoni tűzesetekről és a tűzjelzésről hallhattak kimerítő tájékoztatót az érdeklődők.