Egyik legősibb ünnepünk, a keresztény magyar állam alapításának alkalmából tartottak megemlékezést a Csornai Premontrei Rendház dísztermében. Dr. Bónáné dr. Németh Katalin, Csorna polgármesterének ünnepi beszédét követően helyi kitüntetéseket adtak át – a közigazgatás, az egészségügy, az oktatás, a sport és a vállalkozás területén – Csorna város érdekében kifejtett tevékenységéért, a település hírnevének öregbítéséért.
– Minden évben majdnem ezer éve, minden magyar közösségben – akár az anyaország területén, akár az elcsatolt területeken, legyen az egy kicsi település vagy akár nagyváros –, emlékezzünk az államalapításra és Szent István királyunkra, aki nemzetünket állammá szervezte – fogalmazott dr. Bónáné dr. Németh Katalin, aki szerint annak ellenére sem lehet eléggé méltatni a Szent István által végzett hatalmas államszervezési feladatokat, hogy ezen a napon rengeteg közméltóság osztja meg nemes gondolatait az államférfiról.
– A semmiből életet teremtett egy nemzetnek a kereszténység által. Felismerte az idők szavát, képes volt egy nemzet vezetőjeként cselekedeteit a változásokhoz igazítani úgy, hogy azzal nem csupán önmaga hasznára volt, hanem hazája érdekeit is messzemenőkig, hosszú évszázadokra biztosította – folytatta Csorna polgármestere.
Szent Istvánt puritán jelleme és rendíthetetlen hite vezette munkájában, ezért állhatott példaként a későbbi korok és a ma embere előtt egyaránt. Szent István példája a városvezető számára azt jelenti, hogy a tiszta hittel és meggyőződéssel végzett munka – legyen az bármilyen nehéz –, a hosszútávú célt szem előtt tartva sosem hiábavaló.
– Vigyük tovább Szent István király történelmi hagyatékát, és őrizzük meg nemzetünket az utókornak – hangsúlyozta dr. Bónáné dr. Németh Katalin, majd külön tisztelettel köszöntötte az idei esztendő városi díjazottjait, akik Csorna szolgálatában, hivatásukon túlmutatva is példát állítanak elénk.
Csorna Város Önkormányzata Pro Csorna Emlékérmet adományozott Kozma Csabának, Csorna város érdekében végzett elkötelezett tevékenységéért.
Csorna Szolgálatáért Díjat kapott Pozsgay Zoltán Jenőné pedagógus 40 éves áldozatos, lelkiismeretes és önzetlen munkája elismeréseként.
Ugyancsak Csorna Szolgálatáért Díj helyi kitüntetésben részesült Kovács Istvánné, a Soproni Szakképzési Centrum Hunyadi János Technikum igazgatója 30 éves áldozatos, lelkiismeretes és önzetlen munkájáért.
Varga Péter, a Csornai Sportegyesület felnőtt labdarúgó csapatának edzője a város sportéletében végzett elkötelezett, odaadó szakmai munkájáért érdemelte ki a Csorna Szolgálatáért Díjat.
Dr. Gulyás Zoltán András nyugalmazott háziorvos, üzemorvos az elmúlt 40 évben végzett kiemelkedő szakmai munkája elismeréseként kapta meg a Csorna Szolgálatáért Díjat.
Kovács-Bognár Barbara, a Csornai Szociális és Gyermekjóléti Központ esetmenedzsere az elmúlt 25 évben a szociális területen nyújtott áldozatos tevékenységéért vehette át a Csorna Szolgálatáért Díjat.
Szalainé dr. Németh Annamária, Csorna város jegyzője, a Csornai Polgármesteri Hivatal vezetője közel évtizedes, szakmai körökben is elismert kiemelkedő teljesítményéért, valamint innovatív hozzáállása elismeréseként Csorna Szolgálatáért Díjban részesült. (fotó: https://www.facebook.com/csorna.hu)
A Csornai Múzeum új időszaki kiállítása az aranyhímzés múltjáról és jelenéről
A Csornai Múzeumban június 20-án, a Múzeumok Éjszakája keretében nyílt meg az intézmény új időszaki kiállítása, amely az aranyhímzés múltját és jelenét mutatja be „Kezeik nyomán ragyog az arany” címmel.
A Csornai Múzeum új időszaki kiállítása az aranyhímzés múltjáról és jelenéről
A Csornai Múzeumban június 20-án, a Múzeumok Éjszakája keretében nyílt meg az intézmény új időszaki kiállítása, amely az aranyhímzés múltját és jelenét mutatja be „Kezeik nyomán ragyog az arany” címmel.
A Beledei Egyesített Szociális Központ nyári tábora
A Beledi Egyesített Szociális Központ évek óta tartalmas, szórakoztató nyári táborokat szervez a környékbeli gyermekek számára.
A magas vízhőmérséklet csökkenti a halak kapókedvét
Az egyes halfajok védelmét szolgáló horgászati tilalmi idők kivételével már júniusban és július elején is lehet horgászni a beledi horgásztavaknál.
A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása
Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.
Jótékonysági családi délután Kapuváron
Vidám délutánra várták a kicsiket és a nagyokat a kapuvári várároknál: családi vetélkedők, zenés-tácos forgatag, lovas kocsikázás, bábszínház és számtalan színes program, valamint finom ételek és italok szerepeltek a jótékonysági céllal életre hívott családi napon.