1971. április 25-én Csorna városi címet kapott. Az 50. jubileum alkalmából egész esztendőn át tartó rendezvénysorozattal emlékeznek a jeles évfordulóra.
A koronavírus-járvány miatt 2021 elején inkább csak az online térre korlátozódtak az események, de az év második felében megsokasodtak a szabadtéri programok. Tavaly a pandémia miatt maradt el az ősz elején szokásos városnapi rendezvény, ezért idén annál nagyobb örömmel pótolták be a szervezők, kiemelten az 50. születésnap alkalmából.
A környékbeli településekről is sokan eljöttek, hogy együtt szórakozzanak a csornaiakkal. Szeptember 10-én az Eve Six lépett fel először a piactéren felállított nagyszínpadon. Őket követte a Zaporozsec, de sokan vártak az est sztárfellépőjére, a Beatrice csapatára is. A fergeteges koncert után sem unatkozott a közönség, hiszen Lotfi Begi szórakoztatta őket. Az est hangulatos partizenével folytatódott, a téren összegyűlt emberek utcabálon szórakozhattak egészen hajnalig.
Szeptember 11-én az AForce1 Tánc Sport Egyesület látványos bemutatójával kezdődtek a délutáni programok, majd a Zanzibár rockegyüttes pengette a húrokat a nagyszínpadon. A kétnapos rendezvénysorozat legnagyobb nézőseregét megmozgató csapata a Fonogram – Magyar Zenei Díjjal elismert Kowalsky meg a Vega formáció volt. A zenészek nem először koncerteztek a városban: 2015 szeptemberében útavató ünnepségre érkeztek Csornára. A siker idén sem maradt el, együtt tombolt a közönség az ismerős dalokra. Éjfél előtt lépett a színpadra Dj Dominique, aki fergeteges partival zárta a 2021-es városnapokat.
A kisebbek is jól érezték magukat, mert napközben „gyereksarok” várta őket a városháza - premontrei rendház közötti, valamint a művelődési központ előtti parkban. A vendéglősök utcája és a gasztro-sétány szintén megtelt a buliba igyekvő emberekkel. Pénteken a Vöröskereszt, másnap pedig az Szurkolók az állatokért és az ÖTE programjára várták az érdeklődőket.
Fotó: Szabados Tibi
Beküldés dátuma: 2021. 09. 21.
Fellélegzik a város! – Ingyenes nagykoncertek Csornán
A városban, illetve a térségében élők közel húszéves álma teljesül a csornai elkerülő átadásával.
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékeztek Beleden
A szabadság, az összetartozás és a hazaszeretet olyan értékek, amelyek nélkül egy nemzet sem lehet igazán erős – hangsúlyozta Csóka Gergely a beledi tornacsarnokban rendezett városi ünnepségen.
Ünnepi megemlékezés Kapuváron
A történelem számtalanszor igazolja a mondást, miszerint minden sikeres férfi mögött ott áll egy erős nő – fogalmazott Gyopáros Alpár az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett városi ünnepségen.
Dr. Ruzsicska Tibor 65 éve a gyógyítás szolgálatában
Dr. Ruzsicska Tibor pályafutásának kezdete óta rengeteget változtak a szakmai körülmények, és alakult az emberek életfelfogása, de a főorvos 65 évvel ezelőtti diplomaosztója óta valami mégis állandó: úgy érzi, tevékeny, alkotó emberként élete végéig képeznie kell magát.
Zökkenőmentes tanévkezdés, magabiztos folytatás a kapuvári 1/b-ben
Vargáné Bakó Bernadett nagyon örült annak, hogy a mostani elsősök úgy érkeztek az iskolába, hogy egyikük se tudott írni és olvasni, így egyenlő esélyekkel kezdték meg tanulmányaikat az általános iskolában.