– Érezzék jól magukat Jobaházán és jövőre is jöjjenek el. Vigyék jó hírét településünknek, rendezvényünknek – köszöntötte a hagyományos falunapot kiváltó kézműves fesztivál és vásár vendégeit Varga Zoltán. A polgármester utóbbi kívánságának teljesítéséhez televíziónk, valamint a Rábaközi Magazin is hozzájárult a maga hathatós eszközeivel.
Sokan elfogadták a jobaháziak meghívását a kézműves fesztiválra és vásárra, melyet idén másodszor szerveztek meg a falunap helyett. A megszokott nyári program helyett kicsit rendhagyó módon szórakozhatnak az emberek. Varga Zoltán megköszönte a támogatók segítségét, valamint a szervezésben és a helyszín rendezésében résztvevők munkáját.
– Tapsot érdemelnek mindazok, akik ebben a nyári melegben vállalták a főzést. Az ételek remélem mindenkinek elnyerték az ízlését – tette hozzá a polgármester, aki a jó tanácsokért és az építő kritikáért is köszönetet mondott.
Ki-ki vérmérséklete szerint választhatott a program kínálatából, melyben szerepelt többek között sétakocsikázás, lovaglás, színvonalas öregfiúk mérkőzés, illetve az esti bál. A több mint ötszáz fős település lakossága köztudottan összetartó, ezért a több kisebb program mellett ha nem is nagy költségvetéssel, de képesek megszervezni az év legnagyobb rendezvényét.
A hat éve állattenyésztéssel foglalkozó Demjén Mihályné azért vesz részt a fesztiválon, hogy minél több ember barátkozzon az alpakával. A pajkos, kedves négylábúakat könnyű megkedvelni. A dél-amerikai teveféle hazánkban kevésbé ismert, pedig az alpakából készült gyapjúnak számtalan előnye van. A tenyésztő a rendezvényen nem számít sok vásárlóra, de az is előnynek tartja, ha többen felfigyelnek az állat gyapjából készülő felsőruházati termékekre.
Losonczi Gizella zöldség-gyümölcs és fűszernövény kínálatával vonzotta standjához a látogatókat. A helyi termelő saját készítésű, adalékmentes bioételeket, lekvárokat és szörpöket kóstoltatott a reménybeli vásárlókkal. Az jobaházi fesztiválra kilátogató érdeklődőkkel megismertette a különböző gyógynövények hatásait. A vadonélő, kevésbé közkedvelt zöld növényekből is képes elővarázsolni a finom salátát.
Giba Károly László kézműves a bőrből és fából készült kulcstartókat mutatta be a nagyközönségnek. A feng shui szimbólumokat megjelenítő nyakláncok nagy érdeklődésre tartanak számot a vásárokon, de a gravírozott termékek is közkedveltek, hiszen ezzel a módszerrel bármilyen egyedi ajándéktárgyat elő lehet állítani.
Seinerné Mesterházy Csilla articsóka technikával készíti dísztárgyait, ami lassú, sok türelmet igénylő tevékenység. A kiinduló nyersanyag a hungarocell, melyből hajtogatás után karácsonyfa gömböket, koszorúkat, csokrokat, húsvéti tojásokat, hajcsatokat, -pántokat képes előállítani.
Beküldés dátuma: 2016. 08. 30.
Üresen marad a gyönyörűen felújított gyermekorvosi rendelő?
Major Jenő, Beled Város polgármestere arról számolt be a Rábaközi Médiacentrumnak, hogy új fejezethez érkezett küzdelmük a helyi ellátást biztosító orvosokért.
Üresen marad a gyönyörűen felújított gyermekorvosi rendelő?
Major Jenő, Beled Város polgármestere arról számolt be a Rábaközi Médiacentrumnak, hogy új fejezethez érkezett küzdelmük a helyi ellátást biztosító orvosokért.
Rákóczi-jubileum: a csornai katolikus intézmény ünnepségsorozata
A II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola több hónapig tartó rendezvénysorozattal ünnepli a névadó fejedelem születésének 350.
A húsvét nem más, mint Isten végtelen kegyelmének és irgalmának megmutatkozása
Húsvétkor a tavasz beköszöntét ünnepeljük, azt, hogy újraéled a természet, és a természet megújulása kapcsán ünnepeljük Jézus Krisztus feltámadását is.
Rákóczi350 - Ünnepi megemlékezés és konferencia Kapuváron
II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulója alkalmából ünnepi megemlékezést és történelmi konferenciát tartottak Kapuváron.
A tűz keletkezése otthonainkban és a tűzjelzés
A Csornai Nyugdíjas Akadémia 2026-os tavaszi szemeszterének második előadásán az otthoni tűzesetekről és a tűzjelzésről hallhattak kimerítő tájékoztatót az érdeklődők.