A kis költségvetéssel működő falvak büdzséjét jelentősen megterhelik a szociális kiadások, de Vásárosfalu polgármestere szerint bármilyen elvonás sújtja az önkormányzatokat, az idősek megsegítésére és a gyerekek támogatására minden körülmények közt szükség van. A családsegítő szakembereire és a falugondnoki szolgálatra egész éven át számíthatnak – jegyezte meg Molnár Sándor.
Vásárosfalu polgármestere elfogadta, hogy minden önkormányzatnak ki kell vennie a részét a koronavírus elleni védekezésből, de ettől függetlenül rosszul érintette a néhány száz lelkes települést a gépjárműadó átcsoportosítása.
A megközelítőleg 18,5 milliós költségvetéssel gazdálkodó községnek 5,2 millió forintot jelentett a gépjárműadó. Erről a bevételről most egy az egyben le kell mondaniuk – állapította meg Molnár Sándor. A 2019-es önkormányzati választás után felállt új képviselő-testület egy fő kivételével szinte teljesen kicserélődött. Új lendülettel, előrevivő elképzelésekkel és viszonylag jónak mondható költségvetési számok tudatában álltak neki a munkának – tette hozzá a polgármester.
Vásárosfaluban is nagyon örülnek a Magyar Falu Program száz százalékban támogatott pályázatainak, de előfordul, hogy a maximum összeg sem elegendő az elképzelések megvalósítására, ezért ilyenkor ki kell egészíteniük az önrésszel. Molnár Sándor példaként említette a 90 százalékban elkészült kultúrház felújítását. Már jó előre tudták, hogy az elektromos hálózat cseréjére is szükség lesz. Az önkormányzat felkészült a plusz kiadásra és félre is tette a 1,5 millió forintot, de a gépjárműadó elvételével ez a pénz is elszállt. Nem kis harcok árán, egyéb pénzösszegek átcsoportosításával jutottak el oda, hogy ha nem is valósul meg minden álmuk, de legalább megindulhat az élet a Linkó Faluházban.
A gépjárműadó-bevétel állami kasszába történő befizetése miatt sajnos a járdák és az utak építéséről, temető rendbe tételéről is le kell mondaniuk – panaszolta a településvezető, aki megköszönte a képviselő-testületi tagoknak, hogy megértéssel fogadták el a helyzetet, és az elmaradó munkákat nem kérték rajta számon, mint beteljesületlen ígéreteket.
A képviselők az esztendő első felében is folyamatos kapcsolatban voltak egymással, de tovább nehezítette az önkormányzatok dolgát, hogy a koronavírus fertőzöttek növekvő száma miatt tavasszal el kellett halasztani a hivatalos testületi üléseket is. A megváltozott pénzügyi helyzet miatt már első alkalommal jobbnak látták, ha új költségvetést terveznek. Sajnos a település működtetésén kívül semmi más nem fér bele – hangzott a szomorú megállapítás.
Vásárosfaluban a segítségre szoruló kisnyugdíjasok évek óta térítésmentes ellátásban részesülnek. Az idősek gondozása az önkormányzatnak évente kb. egymillió forintjába kerül, de bárhogy is alakul a költségvetés, ebből nem enged a polgármester. – Ha tetszik ha nem, ezt ki kell fizetni. A szociális támogatásokra megy el sok pénzünk. Idén nem tudjuk támogatni a beiskolázást, nem osztunk csomagokat az idősek napján, de ezt nem vagyok hajlandó visszavonni a gondozási díj önkormányzat általi kifizetését, mert olyan hetvenöt-nyolcvan-nyolcvanöt éves emberek kapják, akiknek kicsi a nyugdíjuk – tette hozzá.
Beküldés dátuma: 2020. 09. 01.Lukácsy Jenő már gyermekként megkedvelte a kerékpározást, amit későbbi új hazájában, az Amerikai Egyesült Államokban felnőtt korában is folytatott.
A Soproni Szakképzési Centrum Berg Gusztáv Szakképző Iskola keresztféléves képzést indít 2025 márciusától felnőttek számára.
Egyre több fórumon szóba kerül, hogy milyen extrém esetek alakulnak ki az iskolai közösségekben.
Gyertyaszentelő ünnepséget tartottak a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskolában.
Az iparszerű mezőgazdasági termelés nem kedvez a vadállománynak, de a legfeltűnőbb változás az énekesmadarak életmódjában figyelhető meg – mondta Molnár István.
A Kisalföldi ASzC Csukás Zoltán Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola idén is a mezőgazdasági és erdészeti, valamint a gépészeti ágazatban kínál továbbtanulási lehetőséget a nyolcadikos diákoknak.