– Mai találkozásunk célja tulajdonképpen egy élő hagyomány ünneplése, a tánc jelentőségének hirdetése – köszöntötte a Verbunk napján megjelent érdeklődőket, valamint a táncosokat dr. Bónáné dr. Németh Katalin a csornai városháza előtti téren.
– A tánc felemel, erőt ad, gyógyít és közel visz a szívekhez. Kedves egybegyűltek! Azt gondolom, önök egyetértenek Radák János gondolatával, és tudják miről beszélek: «Amikor valaki elkezd táncolni, az több okból történhet. Jótékony testmozgás, kikapcsolódás, valahova tartozás, vagy éppen hagyományőrzés. Az egyes táncmozdulatokkal sokszor kifejezőbben tudunk kommunikálni, mint verbálisan.»
Csorna polgármestere megemlítette azokat a régi időket, amikor a nemesek bálokat szerveztek, hogy megalapozzák a kötendő házasságokat, és még több ismerősre tegyenek szert.
A köszöntőben elhangzott, hogy a táncokat mindenki otthon tanulta, a családi hagyományokat elsajátítva, kicsit önmaga képére formálva. Minden településnek megvoltak az ikonikus közösségi, szórakozási helyei, melyek egyfajta találkozási pontként szolgáltak, és Csornán sem volt ez másként.
– Ha egy átlag magyar embert megkérdeznénk, melyik hagyományos magyar táncot ismeri, a csárdást biztos vagyok benne, hogy mindenki említené. Azonban a sorban – főként a férfiak körében – valószínű, a verbunk követné. Az egyes tánctípusoknak, hasonlóan a népmesékhez, az ország minden táján más-más variánsa létezik. Ez a verbunk esetében sincs másként. Itt nálunk, a Rábaközben kialakult egy kötött formája, ami a korai toborzásoknak eredeztethető. Azonban ez is több változatban él tovább. A nagy ismertségre való tekintettel, hagyományainkat öregbítve, 2019 őszén a verbunk tánc hagyománya felkerült az UNESCO szellemi, kulturális örökség nemzeti jegyzékébe. Ezt ünnepelve idén, szeptember utolsó napján öt helyszínen, köztük Csornán kelnek életre immár harmadik alkalommal a táncok – mondta dr. Bónáné dr. Németh Katalin.
A városvezető végül megköszönte Lengyel Ágnes néptáncoktatónak, a Timaffy László Alapfokú Művészeti Iskola igazgatójának, hogy a rendezvény Csornán került megrendezésre, valamint a Pántlika Néptáncegyüttesnek az aktív részvételt.
– Kívánom minden jelenlévő gyönyörű népi ruhát viselő táncosnak, hogy ne hagyják abba, amit szeretnek és élvezettel csinálják, éltessék és hirdessék tovább hagyományainkat – tette hozzá.
A Verbunk napja csornai rendezvényén felléptek a házigazda, vagyis Csorna, ezenkívül Gencsapáti, Kapuvár, Kóny, Szil, Szany és Vitnyéd táncosai. (Fotók: Tóth Attila)
– Éljük át azt az örömet, amit a népi kultúra adhat. A népzene és a néptánc ma már nem ösztönösen hagyományozódik tovább, mint régen, hanem tudatosan, értékcentrikusan adjuk át a következő nemzedéknek – mondta Kiss Márton pántlikás néptáncos az együttes idei első, újévköszöntő rendezvényén.
Mi lenne, ha reggel nem autóba ülnél, hanem helyette gyalog indulnál el az iskolába, vagy akár kerékpárral, esetleg rollerrel érkeznél? Majdnem mindegy, csak mozogj minél többet! Ha gyűjtöd a „zöld” pontokat, nemcsak magaddal teszel jót, mert egészségesebb leszel, de az iskoládnak is segítesz, mert hasznos nyereménytárgyakhoz juttathatod a közösségedet.
Napjainkra tömeges méreteket öltenek az internetes csalások – fogalmazott a bűnmegelőzési főelőadó.
Nem véletlenül jöttek el ennyien, és aki itt van, annak nagyon sokat jelent a nemes szellemben megrendezett verseny – fogalmazott Major Jenő a 15.
Henczel Szabolcs szerint húsvét alkalmával különösen aktuális a szeretet forrásáról és mélységeiről való elmélkedés.
2025. április 8-án tartották a Széchenyi iskolák találkozóját Kapuváron. Nem véletlen az időpontválasztás, hiszen 165 éve ezen a napon hunyt el Széchenyi István.