Még a három órakor megszólaló Szent Anna templom harangja is a kapuvári verbunkot adta elő – mesélte Csitei Gábor, a Dr. Barsi Ernő Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója. Kapuvári és környékbeli települések csatlakoztak a országos kezdeményezésű táncos rendezvényhez.
Első alkalommal rendezte meg a Hagyományok Háza a Verbunk Napja a Kárpát-medencében elnevezésű programot, melynek keretében Kapuvártól Székelyudvarhelyig, Felvidéktől Sárközig egy időben több százan adták elő a különböző tájegységek verbunk táncait.
Kapuváron a Hagyományok Háza, mint főszervező, továbbá a Muharay Elemér Népművészeti Szövetség és a Rábaköz Öröksége Alapítvány kezdeményezésében valósult meg a különleges program. Az érdeklődők a Szent Anna templom melletti téren tekinthették meg a Kisalföld településeinek férfi táncait. Fellépett a Gencsapáti Hagyományőrző Együttes, az Énekes Lenke Hagyományőrző Egyesület Vitnyédről, a Kapuvár Néptáncegyüttes, a csornai Pántlika Néptáncegyüttes, a kónyi Pipitér Néptáncegyüttes, a Bokréta Hagyományőrző Együttes, Szanyból, valamint a Szili Hagyományőrző Együttes.
– Minden csapat bemutatta a saját táncát, tehát láthattuk a vitnyédit, a kónyit, a szilit, a szanyit, a házigazda kapuvárit, valamint a csornai és a gencsapáti verbunkot. A közös produkcióban természetesen mindenki részt vett és egy rövidebb részletet mutatott be a saját verbunkjából. Közel kétszáz férfi közreműködésével eltáncoltuk a kapuvári verbunkot – mondta Csitei Gábor. A csoportok nem színpadi produkciót adtak elő, és akinek volt kedve, a közönségből is beállhatott a táncosok közé. A különböző településekről érkező táncosok saját sátraiknál mutatták be kulturális értékeiket és tartottak ételkóstolót – tette hozzá.

1956-os ünnepi megemlékezés Kapuváron
A szabadság nagyon nagy dolog. Olyan, mint az egészség, akkor vesszük észre, ha már nincs. Az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire, a szabadság és a nemzeti szuverenitás örök értékére, valamint a mártírokra emlékeztek Kapuváron, a Rábaközi Művelődési Központban.
Ünnepi megemlékezés Csornán az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából
Csorna Város Önkormányzatának ünnepi megemlékezése fáklyás felvonulással vette kezdetét a városháza előtti térről.
1956-os ünnepi megemlékezés Kapuváron
A szabadság nagyon nagy dolog. Olyan, mint az egészség, akkor vesszük észre, ha már nincs. Az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire, a szabadság és a nemzeti szuverenitás örök értékére, valamint a mártírokra emlékeztek Kapuváron, a Rábaközi Művelődési Központban.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulójára emlékeztek Beleden
Tisztelet azoknak, akik 1956-ban felemelték a szavukat, és tisztelet azoknak is, akik ma is őrzik a szabadság lángját a lelkükben! Vannak napok, amelyek nem múlnak el.
A csornai Arany János EGYMI-ben rendezték meg a Magyar Diáksport Napja 2025-ös kiemelt programját
Az Aktív Iskola Program célja, hogy minél élménydúsabb legyen a mozgás a testnevelés órákon, sőt, ez még a mozgásában korlátozott tanulókra is vonatkozzon.
Új épületszárnnyal bővült az Arany János utcai óvoda Kapuváron
Közel 400 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült Kapuvár Város Önkormányzata.