Tizenöt csapat részvételével tartották meg Beleden a családi vetélkedőt, melyről Gerencsérné Németh Erika óvodavezető elmondta: szponzorok nélkül nem tudták volna lebonyolítani, de szerencsére összefogtak a beledi vállalkozók. A helyi kereskedők és vendéglátósok szintén felajánlották a segítségüket, ezért a főszervező köszönetét tolmácsolta televíziónknak adott interjúban.
A beledi Takács család tagjaiból összeállt Szupertaki nevű csapat nagyon elégedett volt a verseny körülményeivel. - Pompás volt a szervezés, jól éreztük magunkat itt - fogalmazott a csoport vezetője. A gördeszkás feladat tetszett a leginkább, de valamennyi programot szívesen teljesítették. A Tóth család apraja-nagyja szintén részt vett a sportdélelőttön. A Rózsaszín párduc nevű formáció nevében az anyuka nyilatkozott: Nagy örömmel fogadta családunk a felhívást, és jó lehetőséget kaptunk arra, hogy együtt mozoghassunk. A Szuper-Nagy csapat tagjai frappáns indulóval köszöntötték a televízió nézőit. A kicsik kellemes élményekkel gazdagodtak, ezért jövőre is szeretnének részt venni a versenyen.
Beküldés dátuma: 2011. 04. 27.
-
Millió lépés az iskoládért kampány a csornai Széchenyiben
Mi lenne, ha reggel nem autóba ülnél, hanem helyette gyalog indulnál el az iskolába, vagy akár kerékpárral, esetleg rollerrel érkeznél? Majdnem mindegy, csak mozogj minél többet! Ha gyűjtöd a „zöld” pontokat, nemcsak magaddal teszel jót, mert egészségesebb leszel, de az iskoládnak is segítesz, mert hasznos nyereménytárgyakhoz juttathatod a közösségedet.

Reneszánszukat élik az internetes csalások
Napjainkra tömeges méreteket öltenek az internetes csalások – fogalmazott a bűnmegelőzési főelőadó.
-
15. alkalommal rendezték meg idén tavasszal a Beledi Nyugdíjas Olimpiát
Nem véletlenül jöttek el ennyien, és aki itt van, annak nagyon sokat jelent a nemes szellemben megrendezett verseny – fogalmazott Major Jenő a 15.
-
Húsvét üzenete: Jézus szíve a belső béke és az élet forrása
Henczel Szabolcs szerint húsvét alkalmával különösen aktuális a szeretet forrásáról és mélységeiről való elmélkedés.
-
Megyei Széchenyi iskolák találkozója Kapuváron
2025. április 8-án tartották a Széchenyi iskolák találkozóját Kapuváron. Nem véletlen az időpontválasztás, hiszen 165 éve ezen a napon hunyt el Széchenyi István.