A kapuvári Szákovics Imre elérte a versenyhorgászat csúcsát: csapatával a dobogó legtetejére állhatott a 63. Nemzetek Horgász Világbajnokságán. Még mielőtt bárki azt gondolná, hogy könnyű dolguk volt, mert csak lógaták a csalit, sajnos ki kell ábrándítani, ugyanis hosszú folyamat előzi meg a válogatottba kerülést, ami önmagában még nem jelent világelsőséget, mert a legprofibb csapatokkal kell érte megküzdeni.
Több év munkája húzódik Szákovics Imre kiváló teljesítménye mögött. Elsőként be kellett jutnia a magyar válogatott keretbe, ahhoz pedig elengedhetetlen a hazai megmérettetéseken való jó szereplés. A bajnokságokon és a ranglistaversenyeken olyan pozícióba kellett hoznia magát, hogy bekerüljön a 10-12 fős keretbe, azonban még ez sem elég a világbajnokságon való részvételhez, mert összesített eredményei határozták meg a 6 fős utazókeretbe való bejutást. Hazánkat mindössze hat horgász képviselheti az Európa- és világbajnokságokon. Amikor a szövetségi kapitány kiválasztja azokat a legjobb horgászokat, akik képviselhetik hazánkat, már a télen megkezdődik a felkészülés a világversenyre.
– Nagyon fontos, hogy az adott pályáról információkat szerezzünk, ami alapján kialakul egy elképzelés a vízről. Az egész felkészülést erre az ismeretanyagra épül. Maga a verseny kétnapos, de jóval előbb odautazunk, mert többnapos tréninget tartunk. Meg kell találni a megfelelő taktikai megoldásokat, döntünk a technikáról és az etetőanyagokról, hisz minden halra másként kell horgászni – mondta el tapasztalatait Szákovics Imre, hozzátéve: Kellemes meglepetés volt, amikor az egyik tréningnap utáni este – az épp Bulgáriában tartózkodó – Áder János meglátogatta a magyar válogatottat. A köztársasági elnök maga is szokott horgászni, ezért érdekelte, hogy hol tartanak a magyarok a felkészülésben. Kötetlen beszélgetés során tájékoztattuk, hogy milyen halakat fogunk.
Csillag László, Csőregi Balázs, Magyar Gábor, Szákovics Imre és Walter Tamás munkáját Szilvási Szilárd segítette a háttérből. A verseny kétfordulós, és mind az öten átkerülnek másik szektorba, ahol újabb vetélytársakkal kell megküzdeniük. Harmincnégy ország csapata vett részt a Bulgáriában megrendezett világbajnokságon.
A négyórás versenyidő alatt minél több halat kell fogniuk. Az eredményt a súly alapján értékelték, vagyis a kilogrammok, grammok döntötték el a helyezést.
– Nyilván ilyen versenyen mindig a dobogón szeretne végezni az ember. Az élmezőnyben lévő cseheket és az angolokat előztük meg. A magyar válogatott tagjai amatőröknek számítanak, mert nem a horgászattal keressük a kenyerünket, mint például Angliában és Olaszországban, ahol óriási hagyományokkal rendelkezik a versenyhorgászat, így több százezer igazolt versenyzőjük van. Az ottani horgászok ebből élnek, csak ezzel foglalkoznak, adott cégek fizetett teszthorgászai. Szó szerint profik, velük kellett felvenni a versenyt – mesélte a kapuvári világbajnok. – A magyar versenyhorgászat a világ élvonalában van, így abszolút esélyesként indulunk minden világversenyen. Külön öröm, hogy egy ilyen kis városból Kapuvárról indulva jutottam be a világbajnoki címet szerzett magyar válogatottba. Kitartás és szorgalom kell hozzá, mint bármely más sporthoz. Ha van kellő ambíció, és lelkesedéssel csinálunk valamit, akkor a cél elérése nem lehetetlen – hangsúlyozta Szákovics Imre.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.
Ünnepi fények között búcsúztak a ballagó diákok Csornán
Meghitt hangulatban búcsúztak a végzős diákok Csornán, ahol idén is megrendezték a középfokú intézmények hagyományos, lampionos ballagását.