A Fertő-táj 2003 májusában kapta meg a világörökségi diplomát, melynek alkalmából évente Világörökségi Napot tartanak a térségben.
A tizenegyedik alkalommal megrendezett programsorozat keretében tíz településen várták az érdeklődőket. Fertőd, Fertőrákos, Balf, Fertőboz, Hidegség, Nagycenk, Fertőhomok, Hegykő, Fertőszéplak és Sarród csatlakozott a Fertő-táj Világörökség Magyar Tanácsa és a
Civilek a Fertő-tájért Egyesület szervezésében létrejött harmincféle kulturális program bemutatásához. A megnyitót a nagycenki Széchenyi Kastély múzeumi dísztermében rendezték meg. Széchenyi szellemi hagyatékának egy része a „legnagyobb magyar”-ról elnevezett kiállításon látható.
Fertődön a Muzsikaházban ingyen tekinthették meg a helytörténeti múzeumot és a Haydn-emlékszobát, ahol az önkormányzat tagjai kalauzolták az érdeklődőket. Kisberk Ferenc alpolgármester és Szabó Antal képviselő állt a látogatók rendelkezésére. A Marionett színház és a Narancsház között található, nemrég felújított víztoronyban óránként indult a háromdimenziós vetítés, melyen a kastély múltját és jelenét elevenítették fel. A Gránátos Házban Pannonhalma mutatkozott be. Az apátság kertjében termesztett gyógynövények nagy érdeklődésre tartottak számot. A bencésekről ismert települést ingyenes ismertetőkkel és szórólapokkal népszerűsítették a szervezők. Kocsis Ferenc, Fertőd polgármestere a szomszéd település, Fertőszéplak lámpamúzeumára is felhívta a figyelmet, ahol számtalan érdekességgel várták az oda betérőket. ©MOLNÁR TV. KFT.
Összefoglaló a 2026. február 26-i képviselő-testületi ülésen meghozott döntésekről
Kapuvár Városi Önkormányzat képviselő-testülete 2026. április 23-án megtartotta soron következő ülését, melyen az alábbi napirendi pontokat tárgyalta: A képviselő-testület elfogadta a Kapuvári Polgármesteri Hivatal 2025.
Összefoglaló a 2026. február 26-i képviselő-testületi ülésen meghozott döntésekről
Kapuvár Városi Önkormányzat képviselő-testülete 2026. április 23-án megtartotta soron következő ülését, melyen az alábbi napirendi pontokat tárgyalta: A képviselő-testület elfogadta a Kapuvári Polgármesteri Hivatal 2025.
Bölcsődék Napja Csornán
Dr. Bónáné dr. Németh Katalin polgármester és dr. Földesi Tamás jegyző a Bölcsődék Napja alkalmából köszöntötte az elhivatott bölcsődei dolgozókat, akik felbecsülhetetlen értéket hoznak létre a családok számára.
16. Beledi Nyugdíjas Olimpia: az idősebbek minél tovább aktívak legyenek
Tizenhatodik alkalommal rendezték meg a Beledi Nyugdíjas Olimpiát. A város nagy hagyományokra visszatekintő, népszerű sporteseménye elsősorban az idősekről szól, ugyanakkor a fiatalok is aktívan részt vesznek a szervezésben, és a programok lebonyolításában.
A csornai Idősek Napközi Otthona felhívása
Kedves Idősek és Hozzátartozók! Ha Ön, idős hozzátartozójának szeretne egy támogató és gondoskodó közösséget biztosítani, vagy ha Ön maga keres egy melegszívű, barátságos társaságot, itt a helye! A csornai Idősek Napközi Otthona szeretettel várja mindazokat, akik társaságra, szórakozásra vágynak, vagy ha úgy érzik, hogy magányosak! Szolgáltatásaink: - igény szerint 1 x-i meleg étkezést biztosítunk- szabadidős programokon való részvételi lehetőséget ajánlunk- intézzük hivatalos ügyeit- közreműködünk személyi higiéniája megtartásában Célunk, hogy egy biztonságos, barátságos és szeretetteljes közösségi teret teremtsünk, ahol az idősek nem érzik magukat egyedül, hanem újra átélhetik a közösséghez tartozás örömét.
Rákóczi-vár a csornai katolikus iskolában
2026. április 16-án érkezett utolsó állomásához a csornai II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola beiratkozási programsorozata.