Bezovics Judit leszögezte: ez a rendezvény szakmája legmagasabb szintű megmérettetése. A versenyzőt nagyon sokan támogatták: a megyei és a bágyogszováti önkormányzaton túl civilek és magánszemélyek, de mindenekelőtt családjának tartozik köszönettel, mert nehéz terheket vettek le a válláról, hogy nyugodtan gyakorolhasson. A bágyogszováti hölgy elszántan készült a világversenyre, hiszen tudta, hogy előbb-utóbb el fogják ismerni rengeteg erőfeszítését. Éjjel kettőig, és másnap reggel hatkor már megint ott volt a

konyhában, hogy alaposan felkészüljön a bajnokságra.
Bezovics Judit Luxemburgban két művet mutatott be, amelyekbe jórészt ehető anyagokat épített be. Kurkumával a sárga különböző fokozataira színezett, kókuszzsírból összeállított kompozícióját itthon kezdte el, a finomítást pedig már a verseny helyszínen fejezte be. Egérrágta, sajtot formázó műve a Kánaán címet kapta, melyen 24 órán át dolgozott közvetlenül a verseny előtt. A rágcsálókat rendkívül aprólékos munkával hozta létre: szürkés árnyalatukat porrá őrölt fekete sóval nyerték el, és az alkotó a finom ecsetektől a parányi fogvájókig szinte minden keze ügyébe kerülő eszközt felhasznált az állatok testrészeinek megjelenítésére. A másik, tökből készült alkotásnak Hangoskönyv lett a címe - tudtuk meg az ezüstérmestől. A kerek formájú termény az emberi fejet szimbolizálta, melynek egyik fülére fejhallgató hangszórója került, a másik hallószervet viszont szabadon hagyta. A versenyző a cd-lemezek és a könyvek utánzatát szintén természetes anyagból állította össze, de ehhez a díszmunkához kötőanyagként már ragasztót is használhatott. Az ételszobrász ügyelt arra, hogy a lexikont ábrázoló, banánlevéllel bevont tárgynak régies hatása legyen. Szinte hihetetlen, de még a könyv lapjait is tökből vágta ki, és szamárfület imitáló behajtást helyezett a sarkára, hogy életszerűbb legyen. A kreativitásnak semmi sem szabott határt: tök fejű emberünk körül ételből faragott hangjegyek áramlanak. A csokor szegfűvel kiegészült kompozíció több mint 40 órás munkát jelentett az alkotónak, aki vizes konyharuhával és papírokkal próbálta védeni a könnyen rothadásnak vagy éppen száradásnak kitett mű állagát, hogy a lehető legfrissebb legyen a bemutatón.
Bezovics Judit az eredményhirdetésen még szinte fel sem fogta, hogy milyen elismerésben részesült, hiszen az olimpiai versenyzőknek is kijáró gratuláció közepette rendkívül gyors egymásutánban peregtek az események. A kihirdetés után sorra jöttek a fényképészek és a televíziós operatőrök, hogy megörökítsék a díjátadót. Hogy mit tartogat a jövő? Az ételszobrász szeretne részt venni a két év múlva megrendezésre kerülő olimpián, de a hazai megmérettetéseken kívül leghamarább a tavaszi salzburgi versenyre fog elutazni.
Beküldés dátuma: 2010. 12. 29.
-
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
-
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
-
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
-
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
-
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
-
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.